Csak meleg és fény legyen 1



Nem tudom, hogy éppen hány fok van kint, de nem lehet túl sokkal nulla felett. Ezt onnan gondolom, hogy néhány perccel ezelőtt kivittem a szemetet, és bónuszban a kukafedő alá passzíroztam egy nyaláb levágott rózsatövet is.

Miközben kabát nélkül, nyári lábbeliben próbáltam lelapítani a kukából kiálló növénymaradványokat, újfent arra a következtetésre jutottam, hogy az emberiség egyik legnagyobb találmánya a fűtött otthon.

Gondoljatok bele, milyen lehetett egy nyirkos barlangban kibekkelni a telet.

A másik nagy találmány egyébként a villamosság, aminek folyományaként nem kell sötétedés után kukán ülni a lócán, és várni arra, hogy majd egyszer majd talán megint világos lesz.

Ha van enni-inni, meleg van a falak között és olvasni is lehet este, az már egész komoly alapot jelent egy elviselhető életre. Amit még egy szemétkivitel sem tud olyan könnyen megingatni.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
kiscsákó Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés