Szeretem a magyar milliárdosokat. Főleg azért, mert sejtem, hogy a rendszerváltás óta eltelt röpke két évtized alatt milyen módszerekkel lehetett szert tenni ekkora vagyonokra.

Szóval a déli kalandozásom újabb helyszíne most Nagyharsány, azon belül is a szabadtéri szoborpark.

A csendes, békés hegyoldalon, a szoborpark közvetlen közelében hatalmas munkagépek, földkupacok. Kérdezem a személyzetet, mi a fityfene ez.

Azt mondják, ők is neki vannak keseredve. A hegyoldalt megvette Csányi Sándor, és most iszonyúan betelepíti szőlővel. Annyiban logikus, hogy talán a legjobb fekvésű villányi hegyoldalról van szó, az itt termelt bort annyiért lehet majd eladni, hogy számolni is tereh lesz.

Igaz, ehhez a szoborpark egyik alsóbb része kissé útban van. Az ott dolgozók elmondása szerint a milliárdos – aki él, hal a kultúráért, díjakat alapít, tenyérből etet stb. – megüzente, hogy vigyék valahova az érintett szobrokat, ha nem, beszórja őket egy gödörbe. Most elég nagy a kétségbeesés, de nem nagyon tudnak mit csinálni, A Duna-Dráva Nemzeti Park – amely máskor oly kényes a területén zajló eseményekre – most bátran nem mond semmit. A történet tehát lejátszottnak tekinthető.

Nyilván jogszerű az egész, mint ahogy az is, hogy gondos figyelemmel fogom kerülni a Csányi Pincészet palackjait. Ez is jogszerű.