Kivettem a könyvtárból a Szelíd motorosok (Easy Rider) című klasszikust (1969). Nem emlékeztem rá pontosan, fiatal is voltam, amikor láttam, fiatalon meg az ember sokszor kritikusabb, mint kellene, különösen olyan művek iránt, melyeket az előtte járó generáció attribútumai közé tartoznak.
De be kell ismernem: le van rakva. A film minden egyes másodperce a szabadság ízét és határait járja körül, ráadásul úgy, hogy a nézőre nem tukmál rá semmit. Mindenki maga dönti el, hogy mit kezd a történettel. Bennem például újra felhorgadtak a vágyak egy jó kis túramotorra (Pannonia?, MZ?, Kawasaki?), meg egy kis amerikai kontinens átszelésre. Keletről-nyugatra. Hogy csak a primer, kevésbé személyes hatásokról beszéljek.
Kicsit nyersfordítottam nektek egy párbeszédet a filmből.
Peter Fonda (Wyatt), Dennis Hopper (Billy) és Jack Nicholson (George Hanson) beszélgetnek este a tűznél:
– Valaha ez egy jó ország kis ország volt, nem értem, mi romlott el.
– Még egy másodosztályú szállodába sem engednek be. Azt hiszik, elvágod a torkukat. Félnek tőled.
– Nem tőled félnek, hanem amit képviselsz a számukra.
– Mi csak azt képviseljük számukra, hogy le kellene vágatni a hajunkat.
– Ó, nem. Amit ti képviseltek, azt szabadságnak hívják. Az egész a szabadságról szól.
– De beszélni a szabadságról és szabadnak lenni, az két különböző dolog. Nem könnyű …
– … amikor a marhapiacon adnak-vesznek téged.
– Ne mond senkinek, hogy nem szabad, mert megölnek és belehalnak abba, hogy bebizonyítsák, hogy azok.
– És nekiállnak beszélni az egyéni szabadságról, és csak beszélnek és beszélnek, de ha valóban találkoznak egy szabad emberrel, az megrémíti őket.
Játsszunk el a gondolattal?
– Mit mondana Wyatt a kézilabdás gyilkosságról és a szombathelyi bérlakásügyről? Na ugye.
Szólj hozzá!