A világ legjobb ár-érték arányú automosatását abszolváltam szombat délelőtt.

Mivel az udvarunkon derékig ér a sár, és mivel a hét elején autóval megyek a Barack Obamával való megbeszélésemre, és mégiscsak zsenánt egy két centis és négyhónapos dzsuva a kasznin, adódott a feladat: le kellene valahol mosatni az autót.

A városból kivezető egyik főcsapáson éppen nyitott valami új. Nosza, csekkeljük le. Új típusú cucc, hosszú folyosó, ahol nem annyira a kefék jönnek-mennek, hanem az autó.

Befizetünk egy 720 forintos alapra.

Be kell állnod egy vályúszerűségbe, a motor alapjáraton ketyeg, a kéziféket nem kell behúzni, te bent ülsz, lassan mész előre a kefék, vasak és prickák között és amerikai filmben képzeled magad. Már amikor nem villan át a kefék között az üvegfalon a városból kivezető főcsapás.

Nagyon friss lehet minden, amolyan bétaváltozat, a tulaj hosszan magyaráz a két előmosó srácnak, hogy így meg úgy tartsák a slagot vagy mit. (Egy darabig én is mostam autót az egyik városvégi mosóban, régi szép idők, különösen a téli alvázmosások emlékezetesek.)

Végül csak megvan a mosás, a placcon a tulaj odajön, hosszan szemléli a művet, megállapítjuk, hogy egész jó lett, összehasonlítjuk egy szürke Audival, akinek nem volt előmosása, az is jó lett. Aztán a tulaj azt mondja, hogy mivel ez ilyen próbaüzem, meg elsők között vagyunk stb., visszaadja a pénzt.

Oké, mondom, egyszer nekem is lehet mázlim. Csakhogy ezrese van és nálam nincs apró. Mindegy, tartsam meg az egészet, mondja. Hülye helyzet, de végül is meggyőz, megtartom. Aztán még vagy tíz percet beszélünk erről, arról, majd visszaindul a mosóba.

A fickó többet tett a magyar gazdaságba való hitem mellett, mint az összes politikus együtt.