Ma, január 22-én van a magyar kultúra napja. Ma ezt jó sokszor és jó pár helyen bemondják, leírják, hangsúlyozzák. Sok helyen mindenféle díjakat is kiosztanak.

Hogy minden mennyire érdekli az embereket, azt jól tükrözi a Hirkereső.hu hírportálnak a délután fél három körüli toplistája.

Szóval ez a magyar kultúra napja. És akkor tegyük hozzá, hogy interneten a hírek után kajtatni messze nem a szellemileg toprongy réteg szokása.

Még az sem mondom, hogy emiatt nem tudok aludni, csak annyit, hogy ez van.

Hírkereső.hu

Nem tudom, mennyire a show része, de ez a csávó elég lendületesen kezdett odaát. „Barack Obama befagyasztotta a Fehér Ház magas beosztású munkatársainak fizetését. Azt is bejelentette, hogy szigorítani fogja a kormányban dolgozó egykori lobbistákra vonatkozó előírásokat.” Innen.

Lehet, a látszat csal, de a magyar kormányzat, mintha egy nagyon picivel teszefoszább lenne. Én nem bánnám, hacsak a show miatt is, de mondjuk kirúgnák a fél parlamentet.

Mindegy, ettől függetlenül adódik a mai kérdés: Elfogadnátok-e Obamát magyar miniszterelnöknek?

Az alábbi kis videó választ ad a címben feltett, első olvasatra idióta kérdésre. Simán lehet keresztezni őket, és a végeredmény módfelett látványos. Meg giccses persze (vagy nem?), de ez most mellékszál.

A szerkezetet Dél-Koreában hozták tető alá. A Han folyó felett ívelő Banpo híd két oldalán 1,2 kilométer hosszan spriccel a víz, percenként 60 tonna. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, közben mindenféle látványelemek is színezik a csobogást: a víz kereken 100 konfigurációra „táncol”. A hang- és fényelemeket egy német cég építette ki.

Elmúltak már azok az idők, amikor a szórakozásra vágyó világi ifjak néhány liter kadarka után a falhoz csapdosták a poharaikat, majd beugrottak a nagybőgőbe.

Most inkább az van, hogy kimennek a mellékhelyiségbe és ököllel vagy akármivel becsapják a piszoár feletti digitális képek üvegét. Megállítva a pillanatot. A tulaj őszinte örömére.

Az alábbi életképekre a közelmúltban bukkantam egy szombathelyi vendéglátó-ipari egységben.

Állandó báli tudósítónk már javában dolgozik élményeinek szövegbe öntésén.

Addig nézegessetek képeket.

Képgaléria itt.

(Hát bogárkáim, a helyzet az, hogy ez továbbra sem az én világom.)

A kép tegnap készült az angol Avonmouth kikötőjében, ahol is eladatlan autók ezrei várakoznak és rozsdásodnak szépen.

Szerintem ha valakinek van egy kis pénze, most – vagy Magyarországon talán pár hónap múlva – érdemes autót venni. A kereskedők valószínűleg elképesztő engedménnyel lesznek kénytelenek megszabadulni a készletüktől.

További képek itt.

Olvasom, hogy az egyház erősen fontolgatja, hogy rehabilitálja Galileit, akit 1633-ban perbe fogták, majd erős nyomás alatt meggyőzték arról, hogy vonja vissza a tanait, hogy a Föld kavircol a Nap körül, és nem fordítva.

Állítólag egy egyházi bizottság majd megvizsgálja, hogy mit lehetne tenni ebben a számukra kétségtelenül kissé kellemetlen ügyben. Végül is lassan eltelt 400 év, és hát bizony a dolgok mai állása szerint úgy tűnik, mintha nem lett volna igaza Vatikánnak. Kellene mondani valamit.

Aztán hogy mit mondanak, majd kiderül, nem minthogyha fontos lenne. Merthogy a médiában jót lehet majd csámcsogni a felszínen a gonosz egyházról vagy gonosz tudományról, de közben persze majd elsikkad az eredeti történet, ami azért jóval komplikáltabb, mint a sztori bulvár vetülete. Olyanokra gondolok, hogy a 17. században Vatikán – aki persze mindig megérte a pénzét – már sejtette, hogy gáz van az isteni univerzumelmélettel, és valamit lépni kellene. És lépett is volna valószínűleg, ha békén hagyják. És hát arról sem illik beszélni, hogy Galilei nemcsak embernek, de tudósnak is elég unszimpatikus figura volt, aki főleg önzésből, önimádatból és hiúságból izmozott az egyházzal.

Kepler for President!

Ajánlom még egyszer mindenkinek Arthur Koestler: Alvajárók című könyvét.

„Egészen pokolinak tűnő előrejelzések érkeznek” – értékelte a helyzetet kormányfőnk, aki ezek szerint átsíelte, átkorcsolyázta vagy átnetudommicsinálta az utóbbi 3-4 hónapot. Ha időközben veszi a fáradtságot, és kinyitja mondjuk a HVG-t, a Figyelőt, a Világgazdaságot vagy akár a Tolnai Népújságot, akkor azért nagyjából képben lenne a fiú. Ezek szerint nem tette – az, hogy nem mond igazat, fel sem merül bennem -, és most kezd aggódni, majd hűséges segítőivel átírni a két hete érvényben levő magyar költségvetést. Nyilván profi munka lesz ez is.

Én meg azt mondom, ne dobálódzunk feleslegesen az olyan riasztó jelzőkkel, mint a „pokoli”. Inkább vegyünk könnyedén, mosolyogva, kacagva az akadályokat. Például itt a szerkesztőségben „Morn” kollegával közel egy órán keresztül azon nyihogtunk, hogy magyar vezető politikusok neveit soroltuk, majd mindegyik után szép hosszú helyet hagytunk a hozzájuk fűződő élményeknek és az ebből fakadó vigyorgásnak. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egész olyan, mintha a Disney-figurákat kevernénk az Üvegtigris világával. Meg kellene filmesíteni. Höhö.