Lehet ezt vidáman is



„Egészen pokolinak tűnő előrejelzések érkeznek” – értékelte a helyzetet kormányfőnk, aki ezek szerint átsíelte, átkorcsolyázta vagy átnetudommicsinálta az utóbbi 3-4 hónapot. Ha időközben veszi a fáradtságot, és kinyitja mondjuk a HVG-t, a Figyelőt, a Világgazdaságot vagy akár a Tolnai Népújságot, akkor azért nagyjából képben lenne a fiú. Ezek szerint nem tette – az, hogy nem mond igazat, fel sem merül bennem -, és most kezd aggódni, majd hűséges segítőivel átírni a két hete érvényben levő magyar költségvetést. Nyilván profi munka lesz ez is.

Én meg azt mondom, ne dobálódzunk feleslegesen az olyan riasztó jelzőkkel, mint a „pokoli”. Inkább vegyünk könnyedén, mosolyogva, kacagva az akadályokat. Például itt a szerkesztőségben „Morn” kollegával közel egy órán keresztül azon nyihogtunk, hogy magyar vezető politikusok neveit soroltuk, majd mindegyik után szép hosszú helyet hagytunk a hozzájuk fűződő élményeknek és az ebből fakadó vigyorgásnak. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egész olyan, mintha a Disney-figurákat kevernénk az Üvegtigris világával. Meg kellene filmesíteni. Höhö.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés