Nap szerinti archívum: 2009.január.17 [17.51]


Eladatlan autók egy angol kikötőben

A kép tegnap készült az angol Avonmouth kikötőjében, ahol is eladatlan autók ezrei várakoznak és rozsdásodnak szépen.

Szerintem ha valakinek van egy kis pénze, most – vagy Magyarországon talán pár hónap múlva – érdemes autót venni. A kereskedők valószínűleg elképesztő engedménnyel lesznek kénytelenek megszabadulni a készletüktől.

További képek itt.


Az egyház és Galilei 3

Olvasom, hogy az egyház erősen fontolgatja, hogy rehabilitálja Galileit, akit 1633-ban perbe fogták, majd erős nyomás alatt meggyőzték arról, hogy vonja vissza a tanait, hogy a Föld kavircol a Nap körül, és nem fordítva.

Állítólag egy egyházi bizottság majd megvizsgálja, hogy mit lehetne tenni ebben a számukra kétségtelenül kissé kellemetlen ügyben. Végül is lassan eltelt 400 év, és hát bizony a dolgok mai állása szerint úgy tűnik, mintha nem lett volna igaza Vatikánnak. Kellene mondani valamit.

Aztán hogy mit mondanak, majd kiderül, nem minthogyha fontos lenne. Merthogy a médiában jót lehet majd csámcsogni a felszínen a gonosz egyházról vagy gonosz tudományról, de közben persze majd elsikkad az eredeti történet, ami azért jóval komplikáltabb, mint a sztori bulvár vetülete. Olyanokra gondolok, hogy a 17. században Vatikán – aki persze mindig megérte a pénzét – már sejtette, hogy gáz van az isteni univerzumelmélettel, és valamit lépni kellene. És lépett is volna valószínűleg, ha békén hagyják. És hát arról sem illik beszélni, hogy Galilei nemcsak embernek, de tudósnak is elég unszimpatikus figura volt, aki főleg önzésből, önimádatból és hiúságból izmozott az egyházzal.

Kepler for President!

Ajánlom még egyszer mindenkinek Arthur Koestler: Alvajárók című könyvét.