Elfogadnátok-e Barack Obamát magyar miniszterelnöknek?



Nem tudom, mennyire a show része, de ez a csávó elég lendületesen kezdett odaát. „Barack Obama befagyasztotta a Fehér Ház magas beosztású munkatársainak fizetését. Azt is bejelentette, hogy szigorítani fogja a kormányban dolgozó egykori lobbistákra vonatkozó előírásokat.” Innen.

Lehet, a látszat csal, de a magyar kormányzat, mintha egy nagyon picivel teszefoszább lenne. Én nem bánnám, hacsak a show miatt is, de mondjuk kirúgnák a fél parlamentet.

Mindegy, ettől függetlenül adódik a mai kérdés: Elfogadnátok-e Obamát magyar miniszterelnöknek?

http://www.polldaddy.com/poll.swf



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés