Ha valaki még nem olvasta volna: Egy motorbaleset után meghalt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese. 61 éves volt.
Ha valaki nem tudná, hogyan nézett ki egy P. Mobil-koncert a nyolcvanas évek elején, az nézze meg a videót. Esetleg hasonlítsa össze a mai állapotokkal. Aki tudja, milyen volt, az meg emlékezzen. Nem is tudom, szeretnék-e még egyszer tizenhat éves lenni. Most momentán éppen nem annyira.
Na, ez egy jól sikerült este volt a pannóniai provincián. A jól sikerült este bizonyítéka az alábbi kép, melyet a Gekkó nevű helyszínen rögzítettem. Szerintem többen vagytok, akik kitalálják, hogy mi a zöld színű ital neve a pohárban.
A kiskanál és a barna kocka segít.
Nem akarom részletezni, lényeg, hogy egy korábban Budapestről rendelt csomag átvételi elismervényét hajtottam több napon keresztül. Pontosabban a csomagküldő szolgálatnál maradt szelvény másolatát. Kellemes szabadidős tevékenység. Aztán a 25. telefonhívás kornyékén beleakadtam az Ebolt.hu-nál egy hölgybe, aki nemcsak segítőkész volt, de kedves és humoros is. Felkarolta az ügyemet, írt, telefonált, szkennelt, telefonált, írt, majd amikor végzett, és elrendezte azt, amit én két nap alatt nem tudtam, még egyszer felhívott. Persze egy kicsit vele is elbeszélgettem, mert ez egy ilyen hét volt.
Egyébként korábban a szombathelyi okmányirodában, a lakcímes résznél is találkoztam egy hölggyel, aki hasonló lelkesedéssel, mosollyal és hatékonysággal tudott segíteni egy látszólag alaposan zátonyra futott ügyben.
Áldassék a neve a hivatali angyaloknak.
Visszagondolva az elmúlt hétre, valahogy olyan beszélgethetnékem volt. Bicikliboltban, boltavatón, csúszda mellett, állófogadáson, kávéfőző-bemutatón és egyéb helyeken álltam neki trécselni tök idegen emberekkel. Ráadásul szép hosszan, mindenféle érdekes és kevésbé érdekes témákról. Végül is miért ne? De azért nem valószínű, hogy ebből rendszert csinálok. Habár.
Dsida Jenő: Túl a formán
Túl minden jelzőn és rendeltetésen
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.
Háznak mondasz valamit
– négy fala van, –
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.
Nevükön szeretném nevezni őket
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.
(Ezt is az Ars poétikák kötetben találtam. Ez meg olyan férfias, nem?)
A világsajtó két nap óta arról cikkezik, hogy az USA első fekete elnöke mekkora bizonytéka az ottani demokráciának. És ez valószínűleg így is van, mi tagadás szépen beívelték az amik a labdát a világ feje felett. Majd ha Iránban keresztény, Magyarországon cigány és Romániában magyar miniszterelnök lesz, akkor lehet innen nagy hangon kritizálni az amerikai zsarnokságot, de addig kéretik ezt átgondolni. Még akkor is, ha Obama talán nem is lesz az a nagy szám, mint amire a többség számít, de ez másik történet.
Azért felhívnám még valamire a figyelmet, ami szememben nagyobb bizonyítéka az amerikai demokráciának, mint a fekete elnök: a vesztes beszéde. McCain vereséget beismerő beszédét – amikor majd csillapul az Obama-láz – valószínűleg többet fogják idézni, mint a győztesét. Nem akarja újraszámoltatni a szavazatokat, nem vonja kétségbe a választások tisztaságát, a győztes legitimitását, a nem üzenget a sorok között, nem szít hideg polgárháborút és nem néz jégkorongot a tévében. Helyette kicsit szomorúan, de büszkén beszél népe első fekete elnökéről, arról, hogy segíteni fog neki megbíróznia az előtte álló nagy nehézségekkel, és arról, hogy Obama az ő elnöke is. Aki persze nem volt KISZ-es privatizátor és valószínűleg pufajkája sincs, de akkor is. Nyilván kirakat, hiper-profeszionális PR meg minden, de tessék nézni McCain arcát és a kézmozdulatát a 15-20 másodperc körül, amikor hívei az új elnök fütyülésébe kezdenek.
Tudom, hogy nem divatos, amit mondok, de ezért szépek a tavak mentén elnyúló észak-amerikai lombhullató erdők. Legalábbis innen messziről.
Athosának ajánlom az iménti felfedezést. Azért külön posztban, mert nem tudom, hogyan kell képet beletenni a kommentbe.
Merthogy:
Ára kemény 200 forint. Nem akarok pénzügyi tanácsokat adni, de még most kellene meglépni a gazdasági válság eszkalálódása előtt. Már ha ilyenre gondoltál, ugye.
Emlékeztem, hogy van ilyen könyvem, és hosszas keresgélés után rá is találtam. Ars Poétikák a 20. századból a címe. Félezer oldalas, keményborítós, komoly, ízléses könyv. 1982-ben adták ki, akkor kaptam anyutól. Régóta nem nyitottam ki, most is kicsit félve, van benne egy marxista geller, de összességében rendben van. (Szerkesztette Sík Csaba, tervezte Szántó Tibor). Úgyhogy segítségével jöhet a felszín újabb kaparása. Szóval idemásolom ezt a verset, ami már csak azért is kuriózum, mert nem találtam eddig meg magyarul a neten.
Tristan Tzara: Hogyan írjunk dadaista verset?
Fogj egy újságot.
Fogj egy ollót.
Válassz ki abban az újságban egy olyan hosszúságú cikket, amilyenre a versed tervezed.
Vágd ki a cikket.
Aztán vágj ki gondosan minden egyes szót, amelyekből az a cikk áll, és rakd egy zsákba őket.
Rázd meg szelíden.
Aztán húzz ki egymás után minden egyes kivágott szót.
Másold le lelkiismeretesen,
Abban a sorrendben, ahogy a zsákból kikerültek.
A vers rád fog hasonlítani.
S lám, máris egy rendkívül eredeti író vagy, és elbűvölő érzékenységű, ámbár ezt az érzékenységedet a köznép kellően még nem értékeli.
Itt az ideje egy újabb titok kiszivárogtatásának. A Lidlbe nemcsak olcsó és a blogtársak által méltatlanul lenézett borokért érdemes beugrani, hanem a kulturális ellenállás acélozása miatt is.
49 990 forintért ugyanis egy komplett gitárszett (Yamaha-gitár + Yamaha-erősítő!) kapható, amivel nagyon gazdaságosan lehet lázadni, és bátran belevágni a romlott és undorító világ pofájába, hogy romlott és undorító. Ja, és dögöljön meg. Vesszen a McDonald’s! No Pasaran!
A fenti képen a 41 éves színésznő látható a Parade magazin címlapján. Nicole Kidman egy hosszabb interjút is adott az újságnak. Az angol nyelvű beszélgetés itt olvasható el. A lényeg, hogy a hölgy most nagyon babázik és nagyon élvezi,hogy igazi anya lett. Kislánya három hónapos és úgy hívják, hogy Sunday Rose. Jó név.
Nicole Kidman 1983 óta tartó színe változásairól itt látható egy 15 fotóból álló sorozat.