Morn bejegyzéséről jutott eszembe, hogy nekem is van egy eddog sehol nem publikált képem. A műalkotás-sorozat címe: bombázók a jet-ski hátán. Ára 20 kuna.

Valamiért eddig elkerülte figyelmemet a Kapcsolat.hu, amely az – amúgy hatalmas pénzek felett diszponáló – baloldali Táncsics Mihály Alapítvány égisze alatt működik. Baja Ferenc, a kuratórium elnöke.

Pedig jó kis oldal, ide költözött most Gyurcsány Ferenc blogja is, ahol remek posztok és még remekebb hozzászólások vannak. Komolyan érdemes belenézni mondjuk a maiba, vagy hogy „A hajón a legnagyobb izgalmak egyike a zsilipelés”.

Nem a miniszterelnök, hanem maga a főszerkesztő számol be a Sziget-élményekből, ahova a Kapcsolat.hu is kiment civil-sátorozni.

Ez rendben is van, annyira nem vicces, inkább érdektelen, hanem magában az élménybeszámoló posztban felcsillan a humorral kevert 70-es évekbeli Népszabadság.

„Rengetegen álltak meg a sátrunknál, az első pillanatban kicsit akadozva, kicsit döcögősen indultak a beszélgetések – szigetlakó fiatalok a közélet szó hallatán elbizonytalanodtak, összehúzzák szemöldöküket. Voltak, akik azonnal kijelentették: őket nem érdekli a politika. Ennek ellnére ott ragadtak, bár nem voltak kecsegtető nyereményeink, vagy értékes ajándékaink. Egy közéleti totónk volt – ami találkozott a szigetlakók kíváncsiságával. És máris elkezdtünk beszélgetni… Látták, hogy nem agymosni, agitálni, politizálni akarunk, hanem beszélgetni, bemutatkozni. Azonnal nyitottá váltak.
A “nem nézek híradót, úgysem tudnám kitölteni” attitűd egy csapásra átváltozott: beszélgetős, “ááá, tényleg, hallottam róla, helyesnek tartom, nem tartom helyesnek” – hozzáállássá.
És rájöttek, hogy a közélet nem pusztán a médiában fogyasztható szintű és minőségű napi politika, nem pusztán a parlamenti pártok kézzel fogható, időnként fülsiketítő megnyilvánulásainak csokra – hanem ezernyi ügye, milliónyi témája az egész életünket átszövi.”

Aki volt már a Szigeten, az tudja, mennyire így működnek ott a dolgok.

A poszt címe is frappáns: Kiszigeteltünk, nem pedig el

Folytatás és remek hozzászólások itt.

Ha nem felejtem el, majd még szemezgetek.

Már csak néhány óráig biciklis paradicsom a Thököly utca. Használjátok ki.

Olvasom nap mint nap a grúz helyzetet, és menetrend szerint sikerül felpiszkálnom az adrenalin-szintemet.

Ma például ezt: „Oroszország folytatta a mellébeszélést Grúzia ügyében. Bár a kivonulást ígérték már hétfőre, keddre, péntek reggelre, most péntek estéről beszélnek, a szárazföldi erők főparancsnoka meg még maradna tíz napot.” Innen.

Szóval az oroszok az olimpia megnyitója alatt szépen bevonultak hernyótalpasokkal egy független ország területére, ahol halomra lőtték, bombázták, elkergették stb. akiket kellett, majd letelepedtek kempingelni egy kicsit. Ismerős képlet, mondjuk.

Mindezt a világ gyakorlatilag tétlenül szemléli, mintha ez így kurvára rendben lenne. A szabadságra, az emberi jogokra és uborka hajlásszögére oly kényes EU is lapul mint szar a fűben, egyből tele a gatya, amikor valamit valóban tenni kellene, vagy legalább szólni, hogy gyerekek, ez talán mégsem kellene, mert még durcásak leszünk.

Kíváncsi lennék valami hivatalos magyar véleményre is, ami túlmutat a szeressük egymást gyerekek szintjén.

De nem szól senki, elfordítjuk a fejünket, mert hátha mérges lesz az orosz medve, és akkor gázt sem ad. Pedig gáz van, és lesz még nagyobb is.

Kicsit irritáló, amikor mástól hallom, hogy bezzeg az osztrákok, azok igen, ott minden fasza, nálunk meg csak a gány.

Mindazonáltal most én is beszállok az irritáló kórusba három aprósággal. A minap Grazban voltunk (erről majd cikkben), kertek alatt mentünk, azaz nem autópályán, és a következő megfigyeléseket tettem:

1) Szép csendben elkészült a határtól a Grosspeterdorfig tartó autóút (lásd a képet), így Oberwart 20 perc alatt elérhető Szombathelytől, és Bécs még közelebb lett.
2) Grazig oda és vissza összesen egyetlen egy (!) kamionnal találkoztunk. Pedig kedd volt és kétszámjegyű, forgalmas főutakon haladtunk. Ez hogy a túróban lehet?
3) Az osztrákok képesek kötelékben közlekedni, 80-90-es sebességgel, szép libasorban haladnak, és oda is érnek, ahova akarnak, időre, senki nem előzget, bujkál, mutatványozik, baszakodik, csak azért, hogy mindenáron balesetveszélybe sodorjon engem, aki erre legszívesebben pisztolyt rántana, és célzott lövést adna le.

Így harap bele az idő oxidálódott vasfoga Weöres Sándor költészetébe. Elég gyorsan.

Utoljára kábé két évtizede cseréltem fékbowdent biciklin, de tegnap este ismét kipróbáltam magam ezen a területen. És sikerült. Jó, nem emlékeztem minden mozdulatra, így a szükséges 5 perc helyett kb. 20 kellett, de végül is készen lett, fasza lett, ismét van első fékem, ami nem hátrány, amikor teljes lendülettel kavargok a négysávoson az autók között.

Most dagaszt a büszkeség, jobban, mint bármely szellemi termék világrahozatalakor. Erről szól ez a poszt.

A mexikói Angel Herediával, a sztárok 33 éves doppingdílerével a Der Spiegel című német hetilap készített interjút.

A cikkből részleteket a Zóna.hu közöl. Kapaszkodjatok, mielőtt idekattintotok.