Nem az első, de nehéz hozzászokni ezekhez az éjszakákhoz. Hajnalig monitor, majd öt-hat óra virrasztás, egy óra telezsúfolva elképesztően intenzív álmokkal. Most próbálok felébredni. Valaki alámcsúsztathatna egy négyzetméternyi Földet.

„Interneten már lovat is eladtunk, a férjem csak beírta a keresőbe, hogy eladó lovak, és már el is vitték” – mondta az előbb a tévében egy derék háziasszony, így promózva az internet-használatot azoknak, akik eddig nem nagyon tudták, hogy miről van szó. Most már tudják.

Igaza volt Holdnak, fák érkeznek az utcánkba tátongó lyukakba. Amint a mellékelt ábra mutatja, a folyamat már meg is indult. Igaz, kis szépségfolttal: ez a szerencsétlen kisfa szombat reggel az aszfalton hevert. Szerintem e a hétvégi bulik áldozata lett: valaki jó ötletnek tartotta éjjel kiemelni a helyéről.

Azóta a történet happi enddel zárult, a fa a lyukában van, és boldogan él ott, amíg meg nem hal.

Nem mondanám, hogy ehhez a helyhez nem kötnek mindenféle különös, de összességében kellemes emlékek.

Minden valamirevaló média igyekszik meglovagolni objektívan körüljárni a szerencsétlen Albert Györgyi halálát, miért pont mi maradnánk ki a hullámlovaglásból a tájékoztatásból.

Itt van például az elmúlt hat óra internetes híreinek toplistája:

Ezt láttam az utcán. Biztos tuti lesz.

Mikor tegnapelőtt (vagy mikor) mentem hazafelé, némi meglepetésre azt tapasztaltam, hogy a járda és az úttest közötti zöldövezet ementáli sajttá változott.

Megannyi méterszer-méteres, körölbelül 70 centiméter mély, botokkal és szalagokkal körbevett árok díszeleg a füvön, pontosabban a fű helyén. Nekünk – jellemzően- senki nem szólt semmit, a munkások még aznap elvonultak, azóta csend. Kíváncsi leszek, mi sül ki ebből.

Nem unatkoztam ma sem. (Illetve már bőven tegnap, de mindegy.) Tanítottam, tárgyaltam, szerkesztettem, írtam, telefonáltam, nyomtattam, szkenneltem, egyeztettem, elszámoltam, számláztam és ehhez hasonló munkákat végeztem vagy 14 órán keresztül. De ha szívemre teszem a kezem, a mai főművem a képen látható cipőnek – pontosabban a betétjének a – megragasztása.

Mert ez konkrét és kézzelfogható. Nem lehet megdumálni. Ehhez elő kellett keresni a pincekulcsot, keresni kellett Pálma Tex ragasztót, de mivel az nem lett meg, helyettesítésről kellett gondoskodni. Így esett a választás a kétkomponensű EpoRapidra. Össze kellett keverni egy adagot egy kis fadarabbal egy műanyag lapon, felhordani a betétre, várni kb. 10 percet, majd összepréselni a talp belső részével. Konkrétan. És konkrétan meg is fogta.

Így a cipő még pár hónapig cipő marad. Ma is tettem valamit a világért.

“Adminisztratív úton vetne véget a kormány a szakorvosok külföldre vándorlásának. A frissen vizsgázott szakorvosokat 2009-től kormányrendelet kötelezné arra, hogy négy évig abban a kórházban dolgozzanak, amelyikkel rezidensként tanulmányi szerződést kötöttek. A Fidesz szakpolitikusa, Mikola István modern kori röghöz kötésnek nevezte a tervezett intézkedést” – írja a Magyar Nemzet.

A helyzet az, hogy ez azon ritka esetek egyike, amikor szerintem igaza van a kormánynak. Az ellenzéknek meg le kellene szoknia arról, hogy csak azért mondja valaminek az ellenkezőjét, hogy vitatkozhasson. Ha valakit az állam közpénzen kitaníttat, akkor bizony jogában áll feltételeket szabni.