„Egy batyuval… címmel König Róbert grafikusművész alkotásaiból kiállítás nyílt csütörtökön az Országházban. A tárlat, amelyet a magyarországi németek kitelepítésének 60. évfordulója alkalmából rendeztek, egy héten át tekinthető meg … A kiállítás címével kapcsolatban [Szili Katalin] rámutatott, hogy épp a Parlamentben hangzott el egykoron egy politikus szájából a magyarországi németekkel kapcsolatban: egy batyuval jöttek az országba, így egy batyuval kell távozniuk is. “Bíztam benne, hogy eljön a pillanat, amikor ezt kibeszélhetjük magunkból, tehetünk gesztust egymás felé, fejet hajthatunk azok előtt, akik ezt átélték, vagy hozzátartozói előtt” Innen.
Mindezt azért írom ide, mert családom egyik nagyszülei ágát igencsak érintette a dolog. Nagymamán mesélte többször, tanulságként. Baranyai sváb falu, jöttek a katonák, és bizonyos családokhoz beszóltak, hogy van 1-2 órájuk, lehet cuccolni a batyukba, aztán lehet felszállni a vagonokba. El lehet gondolni a szituációt, közvetlenül a háború után, amikor azt hitték, hogy vége a nehezének. Több rokont így vonatoztattak el Németországba, ahonnan isten tudja hány száz évvel ezelőtt jöttek el az ősök, és ahol magyar cigányoknak hívták az innen odahurcolt svábokat. Többek közülük próbáltak visszaszökni Magyarországra, de nem jött össze. Így lettek rokonaink Németországban, emlékszem, nagypapám meglátoggatta őket párszor a hetvenes években. Ők is jöttek, ha tudtak. Hoztak rágót. Az unokát Elfridának hívták.
A kitelepített svábok házába viszont Romániából betelepített magyarokat költöztettek. El lehet képzelni, mennyire szerették egymást. Meg a nagyhatalmi játszmákat.
Hát, ennek máig sincs vége. De ez nem “telefontéma”.