Annyit segítek, hogy ebben az országban nagy a GDP növekedés üteme.  De gyanítom, még így sem fogjátok kitalálni. Tovább szálazom a nőügyeket.

A Facebook kifigyelte, hogy kedvemre való a közérthetőséget, az érdekességet és a tényeket ügyesen mixelő Economist, így aztán hírfolyamomban ravaszul adagolja az újság ingyenes agyagait és az előfizetésre buzdító reklámokat.

Egyelőre (Vö: magyarországi vásárlóerő) maradok az előbbieknél. Például annál a Dailywatch sorozatban megjelent videónál, amelyben az újság riportere arról faggatta az utca emberét, hogy tippeljék meg, melyik országban van arányaiban a legtöbb női politikus.

Nos, az angol járókelők nagyjából azt mondják, amiket ti is mondanátok, hogy skandináv országok, Kanada, USA stb.

A valóság azonban nagyon más.

A helyes válasz ugyanis: Ruanda.

Igen, ebben az afrikai országban van a legtöbb nő a parlamentben: egészen pontosan 64%, azaz itt nemcsak sokan vannak a hölgyek, de többségben is. (A világátlag 22%, nálunk 10 %, részletek itt).

Életkép a ruandai parlamentből

Ruanda, Ruanda … Valahol Afrikában van, de miért is cseng olyan ismerősen a neve?

Hoppá, megvan! 1994-ben itt zajlott a történelem egyik legnagyobb népirtása. Néhány hónap alatt 800 ezer embert mészároltak le a média hathatós támogatásával.

Még mielőtt négerezni támad kedvünk, tegyük hozzá, hogy a civilizált és keresztény Európában hatmillió zsidót sikerült elégetnie egy jóravaló, szorgalmas, művészetben és gépiparban oly tehetséges népnek, nemrég pedig a szomszédunkban irtották egymást a szomszédok, 140 ezer halott volt eredmény, valójában a semmiért.

Szóval Ruandában részben azért jutottak parlamenti székekhez a nők, mert a férfiak olyan sikeresen politizáltak, hogy kiirtották egymást. Történetesen a náci és a délszláv vezérek is férfiak voltak, bizonyára egészen véletlenül.

Na de ha már így alakult, gondoltam, nézzük meg, hogyan boldogulnak a lányok az ország vezetésével.

Nos, a helyzet nem egyszerű. A World Economic Forum szerint az ország még ma is nagyban függ a segélyektől, a lakosság több mint 60 százaléka ma is napi 400 forintnál kevesebb összegből él, és még mindig messze a mezőgazdaság ad munkát a legtöbb embernek (70%).

Na de a másik serpenyő sem üres. Sőt, sőt.

2001 és 2014 között a GDP valami elképesztő mértékben, évi 8 százalékkal nőtt (ez nagyjából kínai tempó), folyamatosan csökken a szegénység, emelkedik az iskolázottság és az életkor.

A kormány célja, hogy átalakítsa az országot, az alacsony jövedelmet biztosító mezőgazdaság helyett a szolgáltatásokra fókuszálnak, és remélik, hogy már 2020-ra kiépül egy masszív középosztály.

Ruandai lányok szerelik a kórházi napkollektort (Fotó: Weforum.org)

Stadionprogramjuk nincs ugyan, viszont elkezdték befogni a napot, amelynek különösen a vidéken van jelentősége. Az eddig áram nélkül üzemelő kórházak hi-tech napenergiás szerkezeteket kapnak egy most folyó projekt keretében.

Szóval maradjunk annyiban, hogy nem úgy tűnik, mintha a lányok rosszabbul csinálnák, mint a férfiak. Ez utóbbiak teljesítményét kissé beárnyékolja az a 800 ezer hulla.

Mindennek persze talán nem néztem volna utána, ha nincs Virginia Woolf könyve, amelyről a közelmúltban írtam egy posztot.

Ez az okos hölgy nem azt mondja, hogy a nők előrébb valók, mint a férfiak, hanem csak annyit, hogy a nagy dolgok akkor születnek, ha az alkotó mindkét agyféltekét, a nőit és a férfit is használni tudja.

Egyébként Woolf 1928-ban már tisztán látja a fasizmus agresszív férfieszméit, és megjósolja, hogy abból semmi jó nem kerekedhet ki.

Amikor az újságban azt olvassa, hogy Olaszországban „a rang, a tőke, az ipar és a fasiszta korporációk híres képviselői” megvitatták a helyzetet és táviratot küldek a Ducénak, hangot adva hitüknek, hogy „a fasiszta rend hamarosan életet fog adni egy hozzá méltó irodalomnak”, úgy kommentálja, hogy az anya nélküli „fasiszta költemény förtelmes kis torzszülött lesz, olyan, amilyeneket a vidéki múzeumokban szoktak mutogatni”.

Ha még csak ennyi lett volna.

Tényleg kíváncsi vagyok, mi lesz Ruanda sorsa.