Miért jó, ha egy nőnek van pénze és saját szobája?


Mert akkor mondjuk regényeket tud írni. Legalábbis Virginia Woolf szerint. Ha gondoljátok, kifejtem bővebben, mert most éppen „nőügyekkel” foglalkozom.

Évtizedek óta két könyvet olvasok esténként párhuzamosan: egy magyar és egy angol nyelvűt, melyeket igyekszem úgy összeválogatni, hogy egyikük komolyabb, míg a másik könnyedebb legyen.

Most történetesen egyik sem ponyva, ráadásul a magyar nyelvű is angol szerző műve.

Az is közös bennük, hogy mind William Somerset MaughamThe Moon and Sixpence”-e, mind Virginia WoolfSaját szobá”-ja elsőragú és élvezetes irodalmi mű.

Az utóbbi kötet valahol a szép- és az ismeretközlő irodalom között van félúton, az írónő annak idején (1929) két egyetemi előadást puffasztott fel vaskos esszének, vagy inkább regényesített pamfletnek.

A vékonyka, 160 oldalas kötet már régóta várta a sorát az ágyam feletti „előkészítőben”. A hosszabb rákészülésnek az is oka volt, hogy gyakran emlegetik együtt James Joyce-szal és Marcel Prousttal, és egyikük sem a könnyed olvasmányossága miatt népszerű.

Kár volt a hezitálásért.

A Saját szoba (fordította Bécsy Ágnes) olvasmányos, bölcs és szellemes, végtelenül kifinomult stílusban írt könyv, amely úgy olvastatja magát, hogy közben mondatról mondatra lubickolunk a stiláris és gondolati bravúrokban.

Virginia Woolf

Virginia Woolf

Az írónő önmagában a bizonyíték, hogy mekkora ostobaságok a nők korlátozott szellemi képességeiről szóló, kocsmai szintű hím soviniszta sztereotípiák: Virginia Woolf okosabb, mint a férfiak minumum 99,99 százaléka.

Ez esetünkben ez úgy jön ide, hogy az esszé alapja, hogy az írónőt a „Nők és a regény” témakörérő szóló előadására kérte a cambridge-i egyetem.

Ma már – legalábbis a felszínen – nem gond a női jogaikért, egyenjogúságért szót emelni, de száz évvel ezelőtt ez még némileg új volt.

Szerinte a nők azon egyszerű ok miatt nem írtak regényt, mert ahhoz pénz és saját szoba kell. Az meg nem nagyon volt korábban. Ha valaki nőként 13 gyereket szül a férjének, miközben hajánál fogva cibálják és rugdossák át a szobán, nem a regényírás a legfőbb vágya.

Azt már én mondom, hogy a saját szoba szimbólumát persze ki lehet bővíteni a férfiakra, szellemi élettérre, szabadságra, anyagi biztonságra és sok minden másra.

De nincs okunk pesszimistának lenni. Mivel körülvesz bennünket a jelenkor történelme, benne élünk, főleg a bajokat és gondokat látjuk, de ha kicsit hátrébb lépünk, azt vesszük észre, hogyha kacskaringókkal, araszolva, ellentmondásosan, de fokozatosan jobb hely lett a világunk.

Talán – ismétlem, talán – egyre kevesebben vannak azok, akik szerint a nemnek, etnikai hovatartozásnak, bőrszínnek, vallásnak stb. köze van egy-egy ember „minőségéhez”.

Én most optimistán úgy tippelem, hacsak nem szúrjuk tökön magunkat beteg diktátorok és vallási fanatikusok segítségével (érdekes, hogy mind férfi), néhány évtized múlva mindezt már kevésbé kell magyarázni, és ahogy a nőket megbélyegző szólamokkal már megtörtént, a kisebbségek elleni uszítások, kirekesztések, megbélyegzések a parlamentekből a kocsmai szintre kerülnek

Addig is olvassunk mondjuk Virginia Woolfot.

Egy kis ízelítő a könyvből:

 „Az elmúlt századok hosszú során át a nők olyan tükörként szolgáltak, melyben megvolt az a varázslatos és gyönyörűséges képesség, hogy a férfi alakját kétszeres életnagyságban verje vissza. E nélkül a képesség nélkül a föld valószínűleg mocsár és őserdő marad. Összes háborúink dicsősége ismeretlen volna. Még mindig rénszarvasok körvonalait karistolnánk bölénycsontokra, és kovakövet csereberélnénk birkabőrért vagy tudom is én mifajta együgyű ékességért, mely jámbor tetszésünket megnyeri.

A Felsőbbrendű Ember és a Sors Ujja soha nem is létezett volna. A Cár és a Császár sosem hord koronát, mert elveszíti. Bármire használja is a civilizált társadalom, a tükör minden erőszakos és hősi akcióhoz nélkülözhetetlen.

Ezért ragaszkodik Napóleon és Mussolini oly harsányan a nők alsóbbrendűségéhez, mert ha nem volnának alsóbbrendűek nem tudnának nagyitani.

Amivel részben megmagyarázható, hogy miért van a férfiaknak olyan nagy szükségük a nőkre. És megmagyarázható az is, miért lesznek olyan idegesek a nők megjegyzéseitől; miért képtelenség, hogy egy nő azt mondja nekik: ez a könyv rossz, ez a festmény gyönge, hogy mondhasson  ilyesmit, bármi egyébről lenne is szó, anélkül hogy ne okozna vele sokkal nagyobb fájdalmat, ne keltene föl vele sokkal nagyobb hara-got, mint egy férfi, ha ugyanezt állítja.

Mert ha a nő elkezdene igazat beszélni, akkor az alak ott a tükörben összetöpörödne; és megcsappanna a férfiúi életerő. Hogy tudna azután ítélkezni, bennszülötteket téríteni, törvényt alkotni, könyvet írni, kiöltözve banketteken szónokolni, ha nem láthatja magát legalábbis a reggelinél és az ebédnél kétszer akkorának, mint amekkora valójában?

Így tűnődtem, míg gyúrogattam a kenyérmorzsákat, kevergettem a kávémat, és ki-kinéztem az emberekre az utcán.

A tükörbeli látomány tehát felette fontos, mert ezzel töltődnek föl az életerők, ez serkenti az idegeket. Vedd el tőle, és a férfi meghal, mint a kábítószer-élvező, ha megvonják tőle a kokaint.

Ezeknek az embereknek a fele, gondoltam, míg néztem őket az ablakon át, ennek a káprázatnak a bűbájos hatása alatt igyekszik a munkahelyére. Ennek kellemes sugárzásában veszik föl minden reggel a kalapjukat és kabátjukat. Magabiztosan kezdik a napot, összeszedetten és abban a hitben, hogy epedve várták jöttüket Miss Smith-nél az ötórai teán; felsőbbrendű vagyok, mint a jelenlevők fele …”

Ne feledjétek: olvassatok mindennap és mondjatok nemet a stadionokra!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés