Bizonyára bennem van a bibi, de akárhogy váltok, akármibe fogok, a vége mindig az, hogy kevésnek bizonyul a nap röpke 24 órája.
Mostanában például a papírdarabkáimon egyre nő azon témák listája, amelyeket meg kellene írnom itt a blogon. Egyszerűen nem fér bele a 24 órámba ennél több blogbejegyzés, így aztán meg kell elégednetek a gyorsfogyasztásra szánt internetes “junk food”-dal, a mémekkel.
No de most feltűröm az ingujjat, és egy témát nemsokára kihúzok a listáról.
A varjakat.
Merthogy ezek az állatok is ott vannak a megírandók között, és így szombat reggel viszonylag kipihenve érdekesebbnek találom a témát, mint a Körmenden kitört tornateremablakot, még akkor is, ha ez utóbbira egy komplett ország rámozdult, beleértbe a miniszterelnököt, így minden bizonnyal az ország történelmének leghíresebb ablaküvege lett. (Csak remélni lehet, hogy nem kerül bele a történelemkönyvekbe, ha értitek, hogy mire gondolok.)
Na de vissza a varjakhoz.
Soha nem voltam a madarak nagy rajongója, de elámultam azon, amit nemrég olvastam róluk egy szakportálon.
Ezek szerint okosabbak, vagy legalábbis következetesebbek, mint egy átlagos magyar választópolgár.
A varjak ugyanis nemcsak számolnak, csalival horgásznak vagy okosan használják a szerszámokat (lásd a videó), de megingathatatlanul emlékeznek azokra, akik valami rosszat cselekedtek velük, és ezeket az információkat átadják társaiknak is.
Röviden leírom a kísérlet lényegét.
Ezek szerint a Washingtoni Egyetem kutatói álarcokat vásároltak, és ebben mentek a varjak közé.
Az ősemberes maszkba bújt emberek több helyen is mindenféle kellemetlen dolgokat végeztek az állatokkal, csapdába ejtették őket, meggyűrűzték majd szabadon engedték őket.
A szabadon engedett állatok elkezdtek „kiabálni” az álarcos emberekkel, ami még több madarat vonzott oda, akik szintén beszálltak a kiabálásba, sőt a fenyegető viselkedésbe is.
Ezzel azonban még nincs vége a meglepetéseknek.
A távolabb élő varjak is értesültek valahogy a történetről, és amikor meglátták arrafelé az ősemberes maszkos kutatókat, ők is kiabálni kezdtek rájuk.
De a varjak egymás közötti kommunikációja nemcsak térben, időben is működik. Amikor öt év múlva a kutatók visszamentek a helyszínre az ősemberes maszkban, az állatok ugyanolyan barátságtalanul és dühösen fogadták őket, mint első alkalommal.
A dolog pikantériája, hogy a szombathelyi Pelikán Park mellett élek. Az itt tanyázó varjak mennyiségükből kifolyólag már jó ideje „terrorizálják” a környéket.
És most meg kiderült, hogy nemcsak okosak, de figyelnek is bennünket.
Nem lennék azoknak az erős embereknek a helyében, akik többször letörték a park madárszobrának a fejét.
Szólj hozzá!