Az új telefonom



Közel egy hete új mobiltelefonom van. Nyomógombos. 38 forintért vettem. Újonnan. Ennyi pénzért volt hozzá egy töltő, egy memóriakártya és egy fülhallgató is. Plusz garancia meg minden. Jó biznisz volt, nem?

Nokia. Emlékeztek még a névre?

Először sokáig semmim nem volt, majd utána mindig is Nokiám. Először egy fél tégla nagyságú fekete valamilyen, aztán egy aranymetál valamilyen. Mentségemre legyen mondva, mindkettő levedlett céges cucc volt, mindkettőt úgy örököltem, és mindkettőt vissza kellett adnom. Az aranymetál olyan csúnya volt szegény, hogy egészen megszerettem.

A harmadikat, ami valójában az első saját telefonom volt, 2008-ban vettem, és már igazán komoly divájsz volt. Még kamera is volt benne. Sajnos az utóbbi hetekben teljesen megadta magát, naponta háromszor-négyszer kellett újjáélesztenem egy csavarhúzó segítségével. Nem volt kényelmes csavarhúzóval a zsebben biciklizni, telefonos tárgyalás közben hirtelen megnémulni.

Nokia

A mostani 38 forintos nem ennyire komoly. Külső csengő hangról szó sem lehet, a gyáriakat kell variálni, így folyton azt keresem, kinek a mobilja csenghet a közelben. Közben az én kis butuskám az. De majd megszokom, mint ahogy azt is, hogy nem lehet számítógéphez csatlakoztatnom.

Az az igazság, hogy nem pont ilyent akartam, de amikor osztottam-szoroztam, ez jött ki végeredménynek.

Napi kb. 12-14 órát ülök monitor és internet előtt.

Miközben az otthonom és a munkahelyem között megteszem azt a 400 méteres gyalogutat, talán nem fontos, hogy válaszoljak a beérkező e-mailekre, sőt, talán a Facebookon áramló felbecsülhetetlen értékű információk is tudnak várni kicsit.

Ahogy a leendő okostelefonom.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés