Én egészen idáig – a Milota és A fényképész utókora után – meg voltam győződve arról, hogy Závada Pál bent van a kortárs magyar írók mondjuk TOP5-jében. De most egy kicsit elbizonytalanodtam.

Az olvasók által sztárolt Jadviga párnája sem jött be igazán, de az attól még egy jó könyv, ami sajnos nem biztos, hogy igaz a negyedik regényére, a 2008-as Idegen testünk-re.

Én legalábbis gyanúsan lassan haladok vele, még akkor is, ha most – és mindörökké – párhuzamosan több könyvet is olvasok.

Nem azt mondom, hogy Závada nem tud nagyon írni, csak hát még a legjobb szakácsok és képesek rossz ételt főzni, ha elkalandozik a figyelmük.

Azt hiszem valami ilyesmi történt most is.

Závada figyelmét mintha túlságosan is lekötné a mondanivaló, az üzenet, amiről szeretne meggyőzni minket. Amivel nagy baj nincs, nem hiszem, hogy értelmes ember kivetni valót nem talál azon, ha valaki rávilágít az idegengyűlölet, az antiszemitizmus abszurditására. Hogy mennyire hatásos eszköz erre egy kortárs regény, melyet nagyon kevesen olvasnak, és ha igen, akkor az olvasó nagy valószínűséggel már túl van ezen a problémán, az más kérdés. De még ez is rendben van, fogjuk rá, Závada lelkiismerete szerint cselekedett.

Rendben vannak a regény összetevői is. A történet a második világháború és az az előtti éveket jeleníti meg, valamiféle általános hangulatot (Erdélybe bevonulás, cigányzene, faárúüzem, kisbolt, bajusz, pintesüveg, katonatiszt, zsidó szerető, Budapest és Berlin stb.), nagyon pontos ideológia háttered adva a történésekhez, kiegészítve a lédús egyéni sorsokkal, szerelmekkel és minden effélével, ahogy az már lenni szokott a Závada-regényekben. Zsenialitás közeli, ahogy az író a narrációs nézőpontokat váltja.

Csakhogy.

A nagy igyekezetben – írom nagyjából a könyv felénél tartva – valahogy elvesz a lényeg, az az erő, ami olvastat egy könyvet, ami még éjfél után is arra kényszeríteni minket, hogy ne kapcsoljuk le a lámpát, mert kíváncsiak vagyunk a következő fejezetre. Sajnos nem vagyok kíváncsi. A megjelenített kor kétségkívül érdekes és tanulságos, de nem tudok azonosulni a szereplőkkel, elkalandozik a figyelmem. Az üzenet talán aktuális, de közhelyes. Lekapcsolom a lámpát.

Minden respektem Závadáé, de ez a regény nem jött össze.

A nagynevű főszakács hiába használt fel minden alapanyagot, csak nyammogok a végeredményen.

Nem az a baj, ha egy író üzenetet akar közvetíteni, felőlem még az aktuálpolitikai is belefér.

De nagyon-nagyot hibázik az alkotó, ha bármit az irodalmi szempontok fölé próbál emelni.

És ez az Idegen testünk valódi üzenete.