Ma reggel 7 felé állok ki az autóval, az utcán egy teremtett lélek nincs, szombat van, de evileg munkanap, ami azt jelenti, sem ez sem az, minden kiszámíthatatlan és a levegőben lóg.

Fene sem tudja, hogy a boltok vagy hivatalok hogyan vannak nyitva, mit lehet intézni és mit nem, a munkahelyek többségén megy a lötyögés, maszatolással és korai hazamenéssel.

Aztán az egész zavaros történet megismétlődik majd az aktuális hosszú hétvége szombatján, csak nem a szombat és az ünnepnap bogozódik össze, hanem a szombat és az ünnepnapok.

Mindenesetre munkanap ide vagy oda, dél körül alig találok parkolóhelyet a Praktikernél, ahol új, csinos kereket veszek az irodai görgős székbe és ahol megerősödik bennem a meggyőződés, hogy hagyni kellene a csudába ezeket a központi munkanap-áthelyezéseket.

A magánszféra majd eldönti, mit akar, ha van rá pénz, gálánsak lesznek, ha nincs, akkor felesleges szívatni őket ezekkel az elvesztegetett napokkal, és talán az sem lenne az ördögtől való, ha az állami hivatalok, cégek is kapnának némi mozgásteret.

Bármilyen hihetetlen, a szabadság nem feltétlenül ellenség.

Oké, lehet, a wellness-szállodákban rövidebbek lennének a sorok a svédasztal sültsonkáinál, de gyanítom, a gazdaság kevesebbet veszítene, mint a jelenlegi szombati alibizéssel.

Nekem beleférne, hogy csütörtökön lazulok, pénteken dolgozom, majd jön a hétvége.

Tudom, hogy néhányan már ráncoljátok a homlokotokat, és ez így van rendjén.

Lehetne a kérdésről egy nemzeti konzultációt tartani, mégiscsak többeket érint, mint a Soros-terv.

De mivel közel sem biztos, hogy bevállal a politika egy ilyen népszerűtlen kérdést, így most én kérdezlek benneteket.