Mikor a generációm tagjai azzal jönnek, hogy hol vannak már olyan zenekarok, mint voltak egykoron a hetvenes, nyolcvanas stb. években, akkor mindig azt mormogom, hogyha valami nincs szem előtt, az még nem jelenti azt, hogy nem létezik.

Ha valaki veszi a fáradságot és bekukkant bizonyos budapesti helyekre, akkor elég gyorsan rájön, hogy talán soha ennyi jó előadó nem volt Magyarországon.

Mellesleg ehhez a felismeréshez elég talán kimozdulni Szombathelyen.

Péntek este már nyolc óra is elmúlt, amikor az elmúlt héttől kicsit lestrapálva elindulunk a szemerkélő esőben, hogy rossz helyen keressük a Bohém Kávézót, merthogy az Aréna utcából is odébb állt.

Mire megtaláljuk a Thököly utca alsó végén a kívülről nem sokat ígérő, belül azonban meglehetősen hangulatos helyet, Kovács Pali koncertjének már csak az utolsó dalait érjük el.

Kovács Pali

Kicsit sajnálom. Még előző este rákerestem a Google-n a srácra, és találtam egy X-faktoros videót, amiben éppen kiesik, viszont az általa énekelt Birtney Spears-dal nagyságrendekkel kompetensebb volt, mint a négy műmájerből álló zsűri.

Miután betárazunk egy palack Indián Nyárt, végignézzük a Háklár Banda blokkját, akikről menet közben kiderül, hogy családi zenekar: apa, fia és a lánya, kiegészítve egy multiinstrumentális zenésszel.

Háklár Banda

Kellemes, akusztikus zene, remek női énekhanggal. Gyakorlatilag zenés költészet ez, erős gondolatisággal és őszinte érzelmekkel. A szövegek hol döcögősebbek, hol telibe találtak, de összességében bizsergetően intim és őszinte produkció, melynek meg kellene töltenie a nagyobb klubokat is.

Elhallgattam még volna őket.

Ilyennek képzeljétek el:

Az est fő produkciójának számító Kardos-Horváth Jánosnak viszont a Sportházat kellene megtöltenie. Merthogy ideális zenei ízléssel rendelkező országban ilyesminek kellene a zenei fősodornak lennie. Hogy mi és miért van helyette, hadd ne ragozzam.

Mondjuk telt ház van Bohém apró termében, ami kb. két tucat rajongót jelent, akik kivülről fújják a dalokat, a levegő összesűrüsödik az egy szál gitáron előadott daloktól és a közös élménytől.

Kardos-Horváth János (Janó)

Kardos-Horváth van hova nyúlnia, az elmúlt másfél évtizedben számos korszaka számos „slágert” eredményezett.

Nekem – bevallom – leginkább a korai Kaukázus-dalok jönnek be, ezekből kapok is néhányat.

„Janó” most is formában van, mindazonáltal mintha szomorkásabb és borongósabb hangulatban lenne, mint korábban bármikor.

Nem tudom milyen lehet megélni, ha az embert egyre kisebb helyekre hívják.

Mindegy, én örülök, hogy felvettem a cipőmet.

Az est értékelése: 9/10