Újra angolföldön jártunk, és nem tudtunk ellenállni egy újabb tesztnek.

Állunk az ASDA hipermarket söröspolcánál, hogy összevadásszuk a párbajhoz szükséges két felet.

Legyenek helyiek, de annyira nem ismertek, legyenek különlegesek és jellegzetesek egyszerre, legyenek összehasonlíthatók, és az sem árt, ha kedvünk is van megkóstolni őket.

A végtelen hosszúságú söröspolc előtt kínosan hosszan válogatunk, mígnem azt mondjunk, legyen akkor angol-ír meccs, az úgyis mindig olyan pikáns.

Így kerül a bevásárlókocsiba az abszolút hazai pályán induló londoni Fuller’s Black Cab Stout (1,66 font) és a Guinness Original Extra Stout (1,83 font).

A folytatás már egy klasszikus londoni ház klasszikus hátsó kertjében zajlik, klasszikus fészerrel és klasszikusan burjánzó zöld vegetációval.

A 4,2 százalékos Guinness duci üvegje és címkéje a kézműves söröket idézi, még dombornyomás is jár hozzá. Igaz, ennyi pénzbe (kb. 650 forint) azért férjen már bele. A címkéről megtudjuk, hogy ez egy 1821-1970 közötti recept, a sör pedig egyenesen Dublinból érkezett, ami szép és jó, csak éppen az összetevőket nem találjuk.

A 4,5 százalékos Fuller’s palackja hagyományosabb, de a címke itt is jelzi, hogy nem (annyira) kommersz sört kapunk. A feliratból kiderül, hogy a gyár a Temze partján van (jó messzire a hátsó kertünktől), de aki nem akarja ezt elolvasni, az a tipikus fekete londoni taxiról ezt kikövetkeztetheti. Ez persze utal a sör színére is. Dombornyomás itt is van, ráadásul összetevők is: malátázott árpa és zab. Ez utóbbi korábban elterjedt volt a sörgyártásban, most már kuriózum.

Kiöntés után mindkét mindkét pohárban felbukkan a stoutokra jellemző masszív, sötét kávészín, azzal a nem elhanyagolandó különbséggel, hogy míg a Guinness szép nagy habot ver, addig a Fuller’s gyakorlatilag habtalan.

Cserében viszont – némi meglepetésre – a Guinness szinte szagtalan, és a ezen érzékszervi területen a Fuller’s is visszafogott.

Sajnos az ízek sem sokkal karakteresebbek.

Bevalljuk, mindkét szereplőnél markánsabbra számítottunk, de láthatóan egyik fél sem kockáztatott túl nagyot: hozzák a kötelező fanyar kávéízt, kevésbé édeset, mint a kategóriától megszokott.

Mondhatnánk persze, hogy a kontinentális ízvilág beszél belőlünk, de ez valójában nem igaz: a szigetországban ittunk mi roppant kellemes, izgalmas helyi söröket. Ezek nem tartoznak közéjük.

A kettő közül egyébként a Fuller’s ízlett jobban, és előnyét nemcsak az illata, de az olcsóbb ára is felnagyobbította.

Szóval ezt az angol-írt most a házigazdák nyerték, de a meccs nem kerül be a krónikákba.