Bizonyára sokan vannak közöttetek, akiket annak idején különleges hangulatba hoztak a gyerek- és ifjúsági könyvek illusztráció.

Milyen varázslatos volt odaérni egy olyan oldalhoz, ahol a betűk helyett egy rajzolt kép volt, jellemzően egy, a történetből kiragadott jelenet, és bár teljesen egyértelmű volt, hogy mit látunk, a könyv szerkesztői azért akkurátusan odaírták a kép alá mondjuk, hogy „az indiánok szomorú menetosztlopa néma csendben vonult át a kanyonon”.

És akkor pár percre felfüggesztettem az olvasást, hogy a betűk után nyakig megmerítkezzem a képi ábrázolásban is.

Ezeket az illusztrált könyveket elő lehetett aztán venni esős délutánokon, és kinyitni őket csak a képeknél, és segítségükkel feleleveníteni a történetet.

Mindez onnan jut eszembe, hogy elkezdtem olvasni Móricz önéletrajzi művét, az „Életem regényé”-t, és a 31. oldalon váratlanul egy rajz fogadott, amely azt illusztrálja, hogy az író apja és annak nevelőapja egyszer egy fejszés konfliktusba keveredett.

A rajzoló szerint ez így nézett ki:

Gyorsan előrelapoztam, és megnyugodtam: lesz még rajz. A házasságot például ilyennek látja, láttatja Győry Miklós rajzoló:

A könyvet 1959-ben adták ki, és szerintem anyu polcáról kaptam le a múltkor.

Most, kis kihagyás után, megint rákívántam a klasszikus magyar irodalomra, szeretném újra átélni a Illyés Gyula, Nagy Lajos,  Ady Endre és a többiek jelenlététét az olvasólámpám fényénél.

Tekintettel a világ folyására, ez már komolyabb lázadás, nemdebár.