Néhány napja ellátogattam szülőföldemre. Terveztem sok mindent, erdőjárást, Pécs-túrát és kutyafuttatást, amikből aztán nem lett semmi, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nemcsak hideg volt, de esett is valami az égből.

Nem azt mondom, hogy a mecseki erdők nem szépek az esőben, sárban, párás hidegben, de a torkom is kapart. Több ok miatt.

Ez a tábla és ez az időjárás fogadott

Így aztán leginkább otthon ültem, reparáltam az öreg házat és a jéghideg műhelyben válogattam apu egykori szerszámait. Furcsa érzés kezembe fogni azokat a kalapácsokat, fűrészeket és vésőket, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt együtt dolgoztunk.

Erdőjárásra nem nagyon csábított ez az idő. Amúgy jellegzetes ez a kanyar és mögötte a kis domb.

Esténként kinéztem az előszoba keskeny ablakán is, ugyanazok az utcalámpák fénylettek, mint egykoron, amikor mikulásvárás volt.

Vannak dolgok, amik megállítják az időt

Még mielőtt elsodorna a látszólagos nosztalgia, gyorsan hozzáteszem, hogy sok ilyesmi nincs bennem, a múlttal való találkozást biztos nem ennek nevezném. Mondjuk egy csendes, békés bólintásnak, ha nagyon mondanom kellene valamit.

A látogatásnak azonban vannak konkrét eredményei is. Anyu polcáról leemeltem például a Szabó Magda Régimódi történetét, amit majd Móricz utánra időzítek.

Anyunál volt eddig Ady Endre publicisztikáit tartalmazó kötetem is, amit annak idején szorgalmasan kijegyzeteltem. Ezért nem tudtam idézni belőle mostanában.

De most visszakaptam, és bepótlom. Igaz, a kiemelt gondolatok egy részét már meghaladta az idő, úgy értem, vadabb dolgok történtek nálunk azóta.

De azért nem ússzátok meg ennyivel.

A 22 éves Ady Endre ezt írja például 1899-ben, a boldog békeidők delelőjén, 15 évvel az első világégés előtt.

“Még mindig a béke jegyében tartunk. Béke künn és benn, ez még mindig a jelszó.

És hogy a béke mozgalma milyen nagy arányokat kezd ölteni, azt a közös hadügyminiszter terve bizonyítja legjobban. A hadügyminiszter úr a világbéke érdekében nem kevesebbet akar, mint a hadseregnek a lehetőség legszélsőbb határáig való fejlesztését.

Ez mindenesetre fontos lépés volna a világbéke elérésére. Minél nagyobb a hadsereg, természetesen annál erősebb lábon áll a béke. A hadseregnek pedig bizonyára a béke legfőbb célja.”

(U.i.: Ha jól érzékelem, Ady körül valamiféle szánalmas politikai kultúrcsatározások folynak éppen, de olyan alacsony a nívó, hogy idecitálva sárosabbak lennénk, mint most a Mecsek.)