Ti hányszor mentetek be a rossz ajtón?

Értesítés lapul a postaládámban, hogy ajánlott levél jött a banktól. A nem várt postai küldemények mindig kíváncsivá teszik az embert, így felhívom a megadott számon a postát, hogy be tudok-e menni érte.

Nem – mondja a hölgy -, majd csak másnaptól.

Érdekes – gondolom magamban –, harminc éve még megoldott volt, hogy mihelyst beért a postás, odaadták a levelet.

Mindegy, ennyit fejlődtünk azóta, másnap dél körül parkolót keresek a szombathelyi 2-es postánál, persze nincs, illetve olyan messze van, hogy annyi erővel el is gyalogolhattam volna.

Valami rémlik, hogy mintha a múltkor rossz épületben álltam volna végig a sort, így most figyelek nagyon, oda megyek, ahol a postaláda van, meg kiírva, hogy 2-es posta.

Bármilyen vonzónak tűnik ez a bejárat, ha értesítést kaptok, a küldeményt ne itt keressétek.

Végigállom a sort, aztán a hölgy közli, hogy rossz épületben vagyok.

„Nem ez a 2-es posta?” – kérdezem erőltetett nyugalommal, mire közli, hogy az, de az utcában egy kicsivel odébb van egy másik is, és nekem az kell.

Átmegyek a másik, erősen lerobbant épületbe, az ajtónál ott sincs kiírva semmi megkülönböztetés, csak ugyanaz a tábla, mínusz postaláda. Ott is végigállom a sort.

Ez a nyertes ajtó.

Négy helyen kell aláírnom, kétszer nyomtatott nagybetűvel, kétszer kézírással, és már kezemben is van a banki papír, ami egy e-mailben pont olyan jó lett volna.

„Számunkra fontos az Ön ideje” – olvasom még a falon a posta önreklámját, aztán lenyomom a kilincset a pergő festékű kijárati ajtón.