MOL-kút lesz a szombathelyi Vörösmarty utcában



Fellebbent a fátyol.

Lehet, ti már rég tudjátok, nekem csak ma délután tűnt fel, hogy a Vörösmarty utca kalandos előéletű benzinkútját a MOL fogja üzemeltetni. Legalábbis erre enged következtetni az alábbi látvány.

MOL kút, Szombathely

Mindez azért érdekes, mert egy benzinkút nyitása vagy zárása sok embert érint, másrészt itt lakom tőle néhány száz méterre.

Javítsatok ki, de ha jól számolom, a MOL már a harmadik üzemeltető.

Először volt az ESSO, aztán Agip és most a MOL.

Az Agipnak volt egy önkiszolgáló korszaka is, amikor elég sokat jártam ide. Ehhez kötődik az a kellemes élményem, hogy 300 forint/literért tankoltam a 2016-os olajárzuhanás után. Ide jártam bringakereket fújni is. Aztán bezárt a kút.

Jelenleg leginkább egy városszéli diszkontkutat használok.

A MOL-kutak jellemzően elég pofásak, viszont jellemzően a drágábbak közé tartoznak. Igaz, akadnak kivételek, mint például a vasvári.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés