Mivel eddig csak sajtófotókon láttam a Haladás-stadiont, a napokban átadott Berzsenyi és Szent Márton tereket, tettem egy kört.

Az ötletet egyrészt a december végi napsütés, másrészt az egy hónappal korábbi romkerti járdaszemlém adta.

Hogy tudniillik mennyivel más saját szemmel látni a dolgokat.

Így hát fényképezővel a kézben tettem egy évzáró kört a 2018-ra váró városban, s a végeredményt megmutatom nektek is.

A stadion

A Haladás-stadionnal kapcsolatos gondolataimat és kételyeimet néhány hónappal ezelőtt már részletesen kifejtettem, és azok jottányit sem változtak.

Bevallom, azt hittem, az átadás kapcsán majd nagyobb nyilvánosságot kapnak a hasonló hangok, de nem nagyon találkoztam ilyennel, ami vagy azt jelenti, hogy az értelmiség megtanulta befogni a száját, vagy azt, hogy remekül működik a központi agit-prop gépezet.

Mindegy is, most nem nyavalyogni indultam, hanem hogy megnézzem, hogyan néz ki valójában az épület, merthogy nekem több hónap óta nem volt dolgom arrafelé.

Nos, a komplexum másként fest, mint a sajtófotókon.

Kevésbé grandiózus, mint a sajtófotókon

Jóval kevésbé grandiózus, mint vártam: sem nem szép, sem nem csúnya; harmonikusan belesimul környezetébe, a Rohonci úti panelek közé éppúgy, mint a Perint partjára. Ez előnyére mondható.

A fehér ponyva ugyan kissé illúzióromboló, de biztos így szokás a stadionoknál.

A Rohonci úti bejáratnál elég művire, kapkodós ízűre sikeredett a facsemetés, tujás kispark. Amúgy a tuják – mint a kispolgári fantáziahiány szimbólumai – körbeveszik az egész épületet, egészen meghökkentő helyeken bukkanva fel.

A Bartók Béla körúti keresztezőséből így néz ki. Előtérben a tujás kispark.

A patak partjára helyezett csarnok viszont jóval hangsúlyosabb, mint amilyennek vártam. Csúnyának semmiképpen nem mondható, sőt.

Hogy mi szükség volt a negyedik (lásd: Aréna Savaria, Sugári úti csarnok, egyetemi csarnok) sportcsarnokra, arra a választ ne tőlem várjátok.

A hátsó fertály

Még az is lehet, hogy tényleg kellett, de legalább ennyire kérdés, hogy mikor lesz motivációm belülről is megnézni a komplexumot, és ha ez megtörténik, akkor vajon változik-e a véleményem.

Ezzel a kérdésemmel, gyanítom, nem vagyok egyedül.

Séta az uszodához

Ezt csak kellő távolságból, a kerítéstől néztem meg, nem azért, mert nem érdekel, hanem éppen ellenkezőleg: a közeljövőben mindenképpen jegyet veszek, és belülről szemlélem meg, mit is alkottak.

Látatlanban azt mondom, hogy ez az a szombathelyi sportberuházás, ami feltétel nélkül hasznos. A 2,2 milliárd pont annyival kevesebb, mint a 15 milliárd, amennyivel egy jól működő uszoda többel járul hozzá a tömegsporthoz, mint egy labdarúgóstadion.

Kellő távolságból kellően nagynak tűnik az új szárny

Az új medence épülete egyébként nagyobb, mint amilyenre tavaly télről emlékeztem, elég nagyot kiharap a termálfürdő árnyas parkjából. Részletek majd akkor, ha belülről is láttam.

A 15 milliárdos stadiontól a 2,2 milliárdos uszoda felé gyalogolva ütköztem bele a Reviczky Gyula utcába, ami – fogalmazzunk finoman – nem számít Szombathely leglepattantabb részének. Nos, így néz kis.  És bizony, idekívánkozik.

A Reviczky Gyula utca

Csúszásveszély a Romkert-járdánál

Néhány nappal ezelőtt komoly karriert járt be az a fotó, amely a Romkert-passzázs bezárt kapuit mutatta, azzal a felirattal, hogy „csúszásveszély”.

Így hát útba ejtettem ezt a helyszínt is.

Nos, a kapukat azóta megnyitották, de a csúszásveszély maradt. No nem a járdán, hanem a Hollán Ernő utcai kijáratnál, ahol a nép ilyen kis „Ho Si Mihn-ösvényt” taposott magának, felülírva a tervezők elképzelését.

Csúszásveszély a sárban

Az még csak hagyján, hogy nem túl esztétikus, de erősen balesetveszélyes is, láthatóan elég könnyű becsusszanni a sáron az autók alá.

A járdán egyébként újfent végigmentem, és még mindig tetszik.

Berzsenyi tér

„Majd nyáron nézzétek meg, és akkor szidjátok a teret, akkor mondjatok véleményt a tervezőről!” – írta több ember is a Facebookon, és ebben van is valami.

A tér a virágokkal és a kisfákkal nyilván kevésbé lesz szürke, de még a lejobb esetben is maximum közepesre lehet felhozni.

Ebből a nézőpontból formásabb a Berzsenyi tér

Kétségtelenül harmonikusabb, átgondoltabb, mint a szomszédos, lehangolóan sivár Mindszenty tér, de hol van a lehetőségektől?

Mert éppen a felújítás utáni állapot mutatja meg, hogy micsoda lehetőségek vannak – illetve lettek volna – ebben a térben, hogy micsoda pazarlás ezen építészeti és spirituális környezetben olcsó térkövekkel telenyomni a helyet, jól fésült alibiként beton szökőkutakat, árvácskákat és facsemetéket csoportosítani ide-oda.

Nem, nem hiszem, hogy a tervező ragaszkodott volna ehhez, valószínűleg meg volt kötve a keze, ezt várták tőle, és ő le is szállította.

Egy belvárosi térnek az lenne a funkciója, hogy összetereli az embereket oda, ahol barátok, családok, szerelmesek és turisták örülnek egymásnak és az életnek, ahol magukba szívják a hely szellemét.

Innen meglehetősen illúzióromboló

A Berzsenyi tér szelleme jelenleg a betonkérkövek alá van temetve, és nem hiszem, hogy bármilyen tavasz vagy nyár előcsalogatja onnan.

Persze majd megnézem nyáron, ha kell revideálom a véleményem, de cserébe azt kérem, nézzük majd meg ezt a teret 5, 10, 50 vagy 100 év múlva is.

Még annyi, hogy a Széchenyi utca végén lévő balra kanyarodni tilos igazi kelet-európai tragikomédia. Minden második jobbra forduló autó bekanyarodik a székesegyház parkolójába, lendületből kitolat, majd elindul abba az irányba, amerre öt másodperccel korábban nem tudott. Gondolom, néhány napon belül változtatnak rajta, de nem értem, hogyan gondolhatta ezt valaki komolyan. Igaz, nem ez az egyetlen nonszensz az országban.

Szent Márton tér

Évvégi sétám a Szent Márton-templomnál ért véget. A nemrég elkészült helyszín akár a Berzsenyi tér kistesója is lehetne: tuják, fém padok, és az elmaradhatatlan térkövezett „placc”, ami nyáron nem túl praktikus, ellenben remek színtér tömegrendezvények számára.

Az új Szent Márton tér a lemenő nap fényében

A tér kétségkívül csinosabb, mint volt, de kétlem, hogy akad olyan látogató, aki azzal az élménnyel távozik innen, hogy „micsoda különleges és felemelő helyen jártam”.

Márpedig ennek a törekvésnek kellett volna a vezetősínnek lennie mind a Berzsenyi, mind a Szent Márton téren.

Az új Szent Márton tér a lemenő nap fényében

Mire ide értem a sétámban és a gondolatmenetemben, már kezdett lenyugodni a nap a város túloldalán.

Hazafelé tartva – az ismét koszlásnak indult aluljáróban – még az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon miért van mostanság ekkora keletje a sport- és az egyházi beruházásoknak, de ami válasz eszembe jutott azt most engedelmetekkel megtartanám magamnak.