Mi a bibi az új szombathelyi stadionnal?


Mi az oka, hogy magánbeszélgetésekben még a kormányhívők is szapulják, de a közbeszédben az ellenzék is csak óvatosan kritizálja? Kétségkívül nem könnyű szétszálazni a történetet, de eljött az ideje, hogy megpróbáljam.

Ady Endre szerint azért is nehéz ügy a nacionalizmus bírálata, mert „ha nyalka kuruc áll velünk szemben”, azt nem szívesen bántjuk, hiszen „magyar a ruhája, a szava, a kardja”, és „kellemetlen volna a hazaárulás gyanújába keveredni”.

Kicsit hasonló a helyzet a Rohonci úton épülő új szombathelyi stadionnal is. Nagy nyilvánosság előtt nem illik megkérdőjelezni, hiszen mégiscsak itt épül nálunk, mégiscsak a mienk lesz és mégiscsak pofásabb, mint az ósdi, rozsdásodának indult betonfészek.

Ha jól emlékszem, annak idején a közgyűlésben, politikai oldaltól függetlenül, meg is szavazta szépen mindenki. Ha nem is nyalka kuruc állt ott a díszteremben, „csak” a kamerák, de az is elég volt ahhoz, hogy senki ne erőltessen ünneprontó kérdéseket, ezzel kockáztatva, hogy a város ellenségének bélyegezzék meg.

De azért magánbeszélgetésekben még a kormánypárti ismerőseim is csak csendesen a vállukat húzogatják, szemöldöküket emelgetik a 15 milliárdos beruházás kapcsán, lelkesedésük jobb esetben is – fogalmazzunk úgy – mérsékelt.

Az új szombathelyi stadion látványterve

Tudjuk, hogy így vagy úgy, de valami bibi van ezzel az épülettel, de leginkább csak félmondatos, indulatos véleményekre futja; amúgy nemcsak erről, minden másról is, nincs keletje mostanság a szétszálazásnak, a hamupipőkés magválogatásnak.

Kár, merthogy abban a tálban van ocsú és búza is rendesen.

Kezdjük talán az utóbbival.

Annyiban tényleg igaza volt anno az igennel szavazó képviselő uraknak, hogy nem baj, hogy megújul a pálya.

Ha a belvárosiak főteret kaptak, a színházba járók színházat, a biciklisek bicikliutat, a romantikusok parkokat, akkor a fociszeretők miért ne kaphatnának egy kulturált helyet? A labdarúgás szép sport, a Haladás pedig szerethető csapat.

És bizony pénz is van rá, ha nem is mellényzsebből, de nem is hitelből vagy a szánkból vonva meg a falatot.

Hol van itt az ocsú?

Nos, éppen ebben, a pénz elköltésében. Hadd magyarázzam meg. Lehet szörnyülködni és dagadt nyaki ütőerekkel átkozódni, azt nehéz nem belátni, hogy az Orbán-kormány gazdasági téren mérföldekkel összeszedettebben teszi a dolgát, mint a korábbi, Gyurcsány-féle káotikus ámokfutás. Mondhatni persze, hogy alacsony a mérce, hogy európai viszonylatban ez nem egy nagy történet, meg hogy Mészáros Lőrinc és csapata lefölözi a javát, de lám-lám, mégiscsak marad annyi, hogy lazán kijön belőle az új Hali-stadion és sok minden más is.

A gond, talán egyetértetek, az arányokkal van.

Azzal, hogy akárhogy szépítünk, csűrjük-csavarjuk, az utóbbi három évtized (!) legnagyobb szombathelyi beruházása mégiscsak egy focipálya lesz.

Ez annyira nem hangzik jól.

Főleg ha továbbgondoljuk: ha már megvan a pénz, annyi minden más szóba jöhetne, még a stadion visszafogott felújítása mellett is. (Ne feledjük: a színház annak idején 1,8 milliárdban volt.)

Szóval kihozhattuk volna belőle a vidék legkirályabb belvárosát, vagy gatyába rázhattuk volna a járdákat, utakat, annyi növényt ültethettünk volna a parkokba és a házak elé, hogy a város egy botanikus kertté változott volna.

Lehetett volna az egészet az oktatásra költeni: hihetetlen távlatok nyíltak volna a szombathelyi gyerekek előtt, ha mindezt infrastruktúrára, tehetséggondozásra, városunk és a magunk jövőjére költjük.

Kijött volna belőle egy frankó tömegközlekedés. Vagy új lakókat csábíthattunk volna a városba, tompítva a munkaerőgondokat, új lökést adva a helyi gazdaságnak.

Mehetett volna a kultúrára is, ennyi pénzből nem erőltetett papírmasé, hanem valódi kulturális fővárost lehetett volna fabrikálni Szombathelyből jó pár évre, hogy aztán a város mint kultúrbrand  éljen tovább, a korábbinál érzékenyebb, nyitottabb, műveltebb lakókkal.

Költhettük volna egészségre is, gépekre, orvosokra és ápolónőkre, a helyi orvosi kamarának, a körzeti orvosoknak vagy a markusovszkis dokiknak bizonyára lennének épkézláb ötletei.

Mehetett volna akár sportra, mozgásra is. Persze, tudom, papíron a stadion is ebbe a kategóriába esik. A valóságban azonban ennen a pénz a zöme betonra, ülésekre, reflektorokra és hasonlókra megy, egy átlag városlakó ettől tuti nem kel ki a tévé előtti karosszékből. A pénznek a töredékéből ki lehetne hozni a legtöbbet sportoló magyar várost, hét nyelven beszélő közösségi terekkel, pályákkal, megannyi kedvcsináló lehetőséggel.

A stadion bizony a kihagyott nagy lehetőségek emlékműve.

És akkor el is érkeztünk a korpa sűrűjéhez. Hogy miért is ez a túlméretezett, bizonytalan fenntartási költségű építmény jutott Szombathelynek, és nem a fent említett alternatívák valamelyike.

Segítek. Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogyha más lenne a miniszterenök hobbija, akkor is épülne stadion Szombathelyen?

Játsszunk el a gondolattal, hogy Orbán Viktor a golfért rajong.  Vagy a raliautókért. Ne adj isten a robotika vagy a felsőoktatás a szerelme. Akkor milyen programok futnának az országban? Épülnének stadionok?

A szombathelyi új stadion bizony az egyszemélyi vezetésnek a lenyomata, egy torzult korszak jelképe, amelynek feltetetően nemcsak keletkezési körülményi lesznek tanulságosak, hanem eljövendő története is.

Ha tovább nézegetjük az ocsút a tálban, azt is látjuk, hogy a bizarr megoldások korában nincs helye a vitának, érvek nem csapnak össze érvekkel.

Magánbeszélgetésekben még hallunk kiegyensúlyozott véleményeket, de a médiában már jórészt csak politikai célokat szolgáló agit-proppal találkozunk.

Miért pont a szombathelyi stadion lenne a kivétel, amit egyébként már jó ideje szigorúan csak „sportkomplexum”-nak nevez a helyi kormánymédia, így próbálva elrejteni a méregfogat. Kétségkívül nem lehet könnyű eladni ezt a stadionügyet a helyi értelmiségnek, de azért hadd ne sajnáljam a kommunikációs munkatársakat, dolgozzanak meg a pénzükért.

Amúgy azt olvastam valahol a közelmúltban, hogy aki meg akarja érteni az orosz belpolitikát és annak aktuális irányát, az figyelje, mi történik a moszkvai és szentpétervári színházak körül.

Lehet, hogy nekünk ugyanezt kell tennünk a stadionokkal?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz