Az uniós halálcsillag elleni heroikus harc mellett nyilván nem okozhat gondot még néhány apróság.

Meglehetősen egysíkúak a kormány konzultációs témai, pont úgy, ahogy az egész gátlástalan kommunikációja, én viszont igyekszem nem ugyanúgy reagálni.

Bevallom, először durcás lettem és elkeseredett, mára inkább az unalom és a csodálkozás érzete önt el napi rendszerességgel. Ez utóbbi annak szól, hogy ezek az egyszerű sületlenségek mennyire működnek.

Hogy például megállítani Brüsszelt.

„Még ilyent” – mondaná apu is, elhúzva az “é” betűt.

Mintha Brüsszel egy Mecsek-oldalra parkolt öreg Lada lenne, aminek elengedett a kézifékje, nem pedig egy nagyváros, házakkal, rendőrlámpákkal, bicikliutakkal és fodrászüzletekkel. Maszatos szimbólumként használható ugyan, de ha egy „brüsszelezőnek” konkrétan meg kellene fogalmaznia, hogy pontosan mit is ért alatta, bizony vakarhatná a fejét, hogy tényleg, ember, hogyan és miként van ez.

A „brüsszelezés” egyszerű titka és működési mechanizmusa ugyanaz, mint ezer és ezer alkalommal korábban: hogy vagyunk „mi” és vannak „ők”; ne firtassunk, hogy mit is takarnak ezek a – már-már a hit kategóriájába tartozó – személyes névmások, elég, ha átérezzük a veszélyt és a küzdelmet, van egy csapat, akivel azonosulni tudunk, és egy ellenség, akit le kell győzni. Pont, mint amikor hollywoodi filmet nézünk. Mert ők sem hülyék, de ez most mellékszál.

“Állítsuk meg Brüsszelt!” plakát a szombathelyi Thököly utcában

„Brüsszel” mindenesetre kellően távoli és kellően homályos ahhoz, hogy ideális ellenség legyen, a többség soha nem járt ott, azt képzel bele, amit akar, mondjuk hogy egy raklapnyi drága öltönyös, de ostoba és romlott pacák ül ott egy irodában, Brüssszelben, olyan sok pénzük van, hogy időközben elbutultak, ami még hagyján, igazi bűnük az, hogy nekünk, az igazság hordozóinak, az okos szegénylegénynek valamiért keresztbe akarnak tenni.

És ami legalább ennyire fontos: amíg megpróbáljuk elképzelni Brüsszelt és annak gonoszságát, addig sem foglalkozunk mással.

„Állítsuk meg Brüsszelt!” – olvashatjuk a plakátokon.

Mennyivel könnyebb egy ilyen ködös, elnagyolt, elvont ellenséggel harcolni, mintsem konkrét feladatokat megfogalmazni és végrehajtani.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a kormány úgy dönt, hogy felgyűri az ingujját, és valódi ellenségeket keres magának.

Hogy mondjuk olyan plakátok árasztják el kis hazánkat, hogy „Állítsuk meg a korrupciót!”.

Vagy hogy „Állítsuk meg a bürokrácia burjánzását!”.

Esetleg „Állítsuk meg az egészségügy és az oktatás lecsúszását!”

És ha már ezek az ügyek sínen vannak, akkor – levezető edzésként – jöhetne a többi ellenség, amikkel nyilván fél kézzel el tud bánni az, aki az EU halálcsillaga ellen is a győzelemre hajt.

Olyanokra gondolok, mint mondjuk a fiatalok menekülése, a rettenetes demográfiai adatok, az elszegényedő régiók, a vidék leépülése, a 27 százalékos horroráfa, az arcpirító bérek, a kínosan alacsony termelékenység, a megnyomorított kisvállalkozások, a felesleges állami és önkormányzati kirakatberuházások, élükön a stadionokkal, a vezető pozíciókban levő tökfilkók, a művészetek iránti közöny, a rosszkedv, az idegengyűlölet, az egészségtelen életmód, a félelem, és nem utolsósorban a közöny és a tudatlanság.

Szóval lehetne találni bőven igazi ellenséget.

Egyébként itt a végén halkan megsúgom: Brüsszel és Moszkva között nem létezik senki földje. Valaki a mi kompunkat is megállíthatná, amíg nem késő.