Miután az Indexen és a Port.hu-n is földbe döngölő kritikát olvastam a Fehér királyról, majdnem elment a kedvem a hétvégi mozizástól. De szerencsére már korábban megfogadtam a film egyik tételmondatát, mely szerint ne higgyünk vakon senkinek.

A diktatúrák állandósága

„Hülyék a testek. Mindig ugyanúgy reagálnak” – énekeli az erotikáról Lovasi András a „Kapcsolj le mindent” című számban.

Ennek mintájára ki lehetne jelenteni, hogy hülyék az emberek, mert mindig ugyanúgy reagálnak az ugyanolyan diktatúrákra.

Itt van például a Fehér király diktatúrája, amely a maga módján nagyon hasonló a többihez: hazugságokra és agymosására épülő katonai rend, erőszakkultusz, patetikus, hazafias szólamok, ellenségkeresés, folyamatos diadaljelentések és áldozathozatal-kérés a szebb jövőért, a többség kínlódik és fél, miközben egy szűk réteg dőzsöl; emellett van egy misztikussá növesztett népvezér, akit ünnepelnek, és akinek vagyonáról pletykák keringenek.

Szóval unalomig ismerős felállás.

A tömeg amúgy egyetlen mozdulattal le tudná rázni magáról a elnyomó hatalmat, de mégsem teszi, inkább csendben, alázatosan alkalmazkodik a körülményekhez, amelyek nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is megnyomorítják.

Érdekes, hogy a diktatúra-történetekben jellemzően mégsem a kollektív önfeladás vagy ez elnyomók oldalára állás a tipikus kérdés, az alkotókat jobban érdeklik az egyén lehetőségei és esélyei a diktatúra ellenében.

Ebből a szempontból a történet főszereplője itt sem a 12 éves kisfiú (Djata), hanem az édesanya – a regényben és a filmben nagyon hasonló karakter –, aki nem hajlandó tekintettel lenni a diktatúrára, és úgy tesz, mintha az általános erkölcsi értékek minden körülmények között követhetők és érvényesíthetők lennének.

Ezzel – fogalmazzunk úgy – nem könnyíti meg a családja életét.

Teljesen értelmetlen hasonlítgatni

Igen, az nagyon szép, hogy Dragomán György személyében van egy világszerte ismert írónk, akinek van ez a sikerkönyve, amelyet megfilmesített egy angol-belga csapat.

De aki hasonlítgatni akar, az rossz nyomon jár, mint ahogy rossz nyomon jár mindenki, aki egy több száz oldalas regény jellegzetességeit és mélységeit kéri számon egy másfélórás filmen.

Valóban: a Fehér király regényének történetei, karakterei, intimitása, brutalitása, őrülete és hangulatteremtő képessége százszor erősebb, mint a most belőlük készült mozgókép, de ettől még nem szemétdombra való Jörg Tittel és Alex Helfreche filmje. Sőt.

A film

Az angol-belga rendezőpáros nagyvonalakban megtartotta ugyan az alaptörténetet és a karaktereket, de radikálisan hozzá is nyúlt az alapokhoz.

Persze, sopánkodhatunk azon, hogy miért is mozdult a földrajzi táj valahonnan Románia környékéről valahova talán Anglia környékére, hogyan lett a múlt időből jövő idő, de azért lássuk be, a világ moziba járóinak többsége számára egyszerűbb a sztorit egy ilyen környezetbe ágyazni.

Az a bevezetőképekből derül ki, hogy posztindusztriális korban vagyunk, ahol újra a mezőgazdaság a legfontosabb, az elkülönülve élő hatalmasok ugyan hi-tech autókkal közlekednek és fejlett digitális technikát használnak, de a köznép valahol az ötvenes évek vidéki Kelet-Európájának a szintjén él.

A diktatúra a fent említett, szokásos módon működik.

Hogy hogyan jutott ide az ország vagy a világ, azt balladai homály fedi. (A film mutat némi átfedést az Éhezők viadalával.)

Nem, a Fehér király egyáltalán nem hibátlan film. Valóban vannak benne következetlenségek, levegőben lógó jelenetek, sete-suta megoldások, érződik a költségvetés feszítettsége is, de összességében egy tisztességes független film, amelynek semmi szégyenkezni valója nincs a filmes disztópiák népes családjában.

Kiváló a fényképezés, a színészi munka, és ha nem a regényhez hasonlítgatunk, leköt bennünket a cselekmény is, amely – annyi talán kikotyogható – nem hollywoodi véget ér.

Szóval bárki bármit mond, a Fehér király film megéri egy mozijegy árát, és ha majd később a világ komolyabb tévéiben, a filmes csatornákon megjelenik késő esti programként, kevesen lesznek, akik elkapcsolnak róla, helyette akkor és ott, a képernyők előtt, a karosszékben vagy az ágyban, a nézők újfent elgondolkodnak a diktatúrák mibenlétéről és mellesleg hallanak majd egy bizonyos Dragomán György nevű magyar íróról is.

Azért ez jóval több, mint a semmi.

A nézők reakciója

Szombat délután kb. egy tucatnyian ülünk a vetítésen Savaria mozi kamaratermében. Nyilván nem látok be a fejekbe, így nem tudom, az érdeklődés mennyire szól a regénynek, Dragomán György szombathelyi éveinek (az író családja ide telepedett át Erdélyből), de azt gyanítom, a nézők nem osztják a kritikusok lesújtó véleményét.

Ezt abból gondolom, hogy amikor a film végén a stáblista fut, élén az író nevével, mindenki marad a helyén, hosszú percekig némán ülünk a székeken, mintha úgy éreznénk, ennyi tisztelet jár az alkotóknak, akik között nagyon sok magyar is van, hiszen a film egy részét Magyarországon forgatták.

Amúgy az is érdekes, hogy az írástudó átlagnézőknek jobban tetszik a film, mint a kritikusoknak. A finnyás IMDB kommentelők többsége meglepően magas pontszámokkal értékeli az alkotást.

A kritikusok kritikája

A médiafogyasztás átalakulásának legfőbb okai persze a technológiában keresendők, de azért figyelemre méltó magának az újságírásnak az inflálódása is.

A ma újságíróinak jó része semmivel nem ír jobban, mint az olvasók, és sokszor maga a tartalom is csak a felület fontossága miatt kap figyelmet.

Az Index újságírójának sikerült például „Tönkretettek egy magyar világsikert” címet adnia a filmkritikájának.

Nem mennék most bele abba, hogy mennyivel könnyebb negatív kritikát írni, mert a véleményéhez joga mindenkinek, de könyörgöm, mi ez a kattintásvadász és sületlen cím? Egy adaptáció hogyan tehetné tönkre az eredeti könyvet? Mennyit veszített Frazier Hideghegye, a Dűne-sorozat, a Rejtő-könyvek, az Egri csillagok, a Winnetou, Asimov univerzuma és a sok ezer más könyv, amikor valaki megpróbálta őket megfilmesíteni?

Nyilván és egészen pontosan semmit.

Az ilyen üres és hatásvadász címek viszont valóban tönkretesznek dolgokat, mondjuk a klasszikus újságírásba vetett hitet.

Értékelés: 7/10