A Vas megyei szakember szerint súlyos gondjai vannak a magyar turizmusnak



A Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke láthatóan nem osztja a kormányzati hurráoptimizmust.

Emlékeim szerint Magyarországon a szocializmus óta nem volt ilyen masszív kormányzati agymosás, mint ezekben az években.

És lássuk be, nem is teljesen hatástalan a rendszer működése.

A közvéleménykutatások szerint tömegeket sikerült megfélemlíteni és agresszívvá tenni, egyben elhitetni velük, hogy nem az a probléma, amit konkrétan tapasztalunk magunk körül, hanem az, ami üzenetek formájában a médiából árad.

Milliók hiszik azt is, hogy végre sínen vannak az ügyeink.

Ha szétnézünk a környezetünkben, akkor persze nem ezt látjuk, de abban bízunk, hogy csak a mi egyéni problémáinkról van szó, már területeken bizonyára rendben mennek a dolgok, hiszen ez folyik mindenhonnan, aki mást mond, az az ellenség (Soros György, Brüsszel, a migránsok stb.) malmára hajtja a vizet.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt években a vezetői pozíciók betöltésénél a szakmai szempontokat elhomályosították a politikai és a megbízhatósági szempontok, így nem csoda, hogy szinte az összes állami területen súlyos anomáliák alakultak ki, melyek nem sok jóval kecsegtetnek közép- és hosszú távon, különösen annak tükrében, hogy a kormány – afféle mesebeli kis gömböcként – egyre több ágazatot és intézményrendszert gyűrt be maga alá; hogy aztán olyan sok mindent ne tudjon kezdeni velük.

Itt van például a turizmus, amely körül újabban igen aktív az állam, a közszolgálati hírekből napi szinten megtudhatjuk, hogy éppen milyen számok döntöttek rekordot.

El is könyveljük, hogy rendben van, és nem is tűnik fel, hogy mondjuk Szombathelyen – a karneválon kívül – csak mutatóban látunk vendéget, és elképzelésünk sincs arról, hogy – a kiemelt turistaövezeteken kívül – micsoda élethalál harcot vívnak a szállodáink és a vendéglátóink.

Ebből a szempontból egyszerre üdítő és nyomasztó Vas Megyei Turizmus Szövetség napokban közzétett videója, amelyben Balogh Károly Zsolt elnök őszintén elmondja, szerinte mik a gondok gyökerei.

A legegyszerűbb persze megnézni a hétperces anyagot, de azért a nagyon sietőknek kiemelem a lényeget.

  • Minden sikeres turisztikai desztináció mögött csapatjáték van.
  • Magyarországon a parlament 2006-ben konszenzussal fogadta el a turizmus-stratégiát, amelyre az EU-s pénzeket is kaptunk. Az erre szánt 14 milliárdból 4,5 milliárdot költöttünk el, a többit nem használta fel a magyar állam.
  • Jelenleg nem lehet tudni, merre tart a magyar turizmus. Az intézményrendszer fejlesztésére kiírt pályázatokat – miközben már mindenki a pénzt várta – közel egy évvel a kiírásuk után visszavonták.
  • Most ez egész rendszert újra szabják, de láthatóan nem a szakmaiság alapján.
  • Büköt például hozzácsapták a nála sokkal kevesebb vendéget vonzó Sopron-Fertő körzethez.
  • Korábban osztrák mintára, a TDM-ek alapjain, tervezték el a továbblépést, de az állam most más „agymenést” képzel el, hogy mit, azt nem lehet tudni. Mivel minden kiszámíthatatlan, így nem lehet az állam segítségével számolni.
  • A csapkodásnak és rombolásnak előbb utóbb vége kell hogy legyen, más csak azért is, mert a helyi szereplők nélkül nem lehet működőképes rendszert felépíteni, csak a pénzeket lehet elkölteni.

A videó a Budapesten zajló Utazás kiállítás kapcsán készült, és a maga nemében talán egyedülálló az országban.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés