És kit szeretsz jobban, aput vagy anyut? – kérdezte tőlem annak idején néhány idióta felnőtt, és bár még iskoláskorú sem voltam, sejtettem, hogy erre a kérdésre nem lehet épeszű választ adni.

Így – emlékezetem és reményeim szerint – nem is mondtam ilyenkor semmit.

Hasonlókképpen agyatlannak tűnik a kormány kommunikációs csapdája, merthogy arra kérdésre, hogy ellenezzük vagy támogatjuk-e bevándorlást, nem lehet sima igen vagy nem választ adni.

Persze a kormányzati kommunikáció mögött álló csapat ezt nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy az emberek többsége egyszerűen lusta továbbgondolni bármit, nem tudja, nem is érdekli, hogyan működik a világ, sem a maga körüli, nem is beszélve a távolabbiakról.

Így nincs is nagyon kivel elvitatkozni azon, hogy miért is lenne az baj, ha a Markusovszky kórház afrikai nővérekhez jutna, olyanokhoz, akik esetleg ezért a megalázóan kevés pénzért is szívvel-lélekkel megcsinálnák a munkát, vagy kérdezzük meg a Vas megyei járműipari üzemeket, hogy mit szólnának egy kis friss, betanított munkaerőhöz.

No persze a menekültek zömének esze ágában sincs  megállni nálunk, de ez már másik probléma, mint ahogy a menekülésüket kiváltó okok is.

És az is csak elméleti kérdés, hogy mivel járna, ha ezek az emberek, akik most átfutnak rajtunk, talán az ország nevét sem jegyezve meg, valóban le akarnának telepedni itt a sokat megélt Kárpát-medencében.

Ha mondjuk egy faluban magasabb mecsetet akarnának építeni, mint a helyi katolikus templom, ha a muzulmán lányok nem vetkőznének le az úszáshoz, és ha az iskolai menza menüjéből itt-ott kivennénk a sertéshúst. És bizony, még ennél csúnyább dolgok is előfordulhatnak.

Érne ez annyit, mint a friss, olcsó munkaerő, a fellendülő gazdaság, a sok gyerek, az újranyitott iskolák, a felpörgő ingatlanpiac, a leendő nyugdíjunk?

Mind a kormányzati, mind az ellenzéki – még a kormányénál is ostobább – sugallatokkal ellentétben bizony igencsak fogas kérdések ezek, melyekre nagyon nehéz választ adni.

Egyelőre maradnak hát az utcán a plakátok, a szép, új szögesdrót híradós képsorai, a bennünk levő félelmekre építve, kikényszerítve belőlünk a primitív válaszokat.

Újabban Orbán Viktor már nemcsak az országot, de Európát félti. Na de nektek például mi jut eszetekbe, ha azt a szót halljátok: Európa?

Nekem például most hirtelen a szűk történelmi belvárosok, egy éjszakai utazás Olaszországból, amikor nem kellett megállni az osztrák határnál, képzőművészeti kiállítások, ahol ismerőseimmel borozgatok.

De nyilván mindenkinek más ugrik be. Európa pont attól Európa, hogy csodálatosan sokféle.

Európa jelentheti a görög demokratikus gyökereket, a katolikus miszticizmust, a francia felvilágosodást, a német precizitást, a németalföldi kereskedőszellemet, az északi puritanizmust, a balkáni őrületet, az ír söröket, Ibiza hedonizmusát, a csavaros magyar humort.

Talán nem szentségtörés, ha azt hozzátesszük: sokan nem feltétlen megmentendő európai értéknek tartják a miniszterelnöki faluban épített stadiont vagy hogy ugyanannak a falunak a polgármester-gázszerelője hirtelen milliárdos lesz.

Persze ezen is el lehetne vitatkozni.

Mint ahogy az amerikaiak is jól elvitatkoztak a Clint Eastwood Gran Torino című filmjén.

Kellemesen didaktus, a tömegeknek szóló amerikai oktatófilmről van szó, olyanról, amely a  formai egyszerűsége ellenére mégis fejét találja a szöget.

Főhőse egy kellően rasszista koreai háborús veterán, Walt Kowalski (Clint Eastwood), akit előítéleteiben megerősíti környezete, a pusztuló, bevándorlókkal teli Detroit is.

Kowalskit kemény fából faragták, nem ijed meg a környéken dúló színes bőrű bandáktól, és durcás lesz, amikor a szomszédban lakó ázsiai kisrác ellopja az 1972-es Ford Gran Toronióját. Mondani is felesleges: erősen szimbolikus a szituáció.

A történetet sem mesélem tovább, annyit azonban elkotyoghatok, hogy a nagyon amerikai Eastwood – aki hol a demokraták, hol a republikánusok mellett állt ki, de mindig utálva az USA-csendőrkülpolitikáját – másként véli a hagyományos értékek megmentésének a lehetőségét, mint a magyar kormány.

Egyébként azt Orbán Viktor és a többiek azt jól gondolják, hogyha Magyarország megnyílna, akkor fellazulnának a nemzeti keretek és valami egész más jönne létre.

Az viszont nem világos, hogy miért fél ettől?

Azért, mert akkor tényleg végleges búcsút mondhatnánk a görögös, bibliás, misztikusan racionális, puritán-hedonista kultúránktól, amit én összességében nagyon sajnálnék, vagy csak azért, mert akkor már nem ő mondhatná meg, hogy melyik nemzeti gázszerelőből lehet európai milliárdos?