A tűzzel játszó lány és a krimivel játszó fiú


Ritkán iszom sört, de hétvégén a napfényes, szeles reptéren például kimondottan jólesett a soproni első néhány kortya, még a műanyagpohár ellenére is.

Ritkán olvasok lektűrt, de néha kimondottan jólesik, mi több: kívánom. Egyetlen kritérium, hogy jól megírt legyen, mert arra kényes vagyok.

Szinte olvashatatlanul igénytelennek találtam a Dan Brown –könyveket, megtaláltam viszont a laza szórakozás lehetőségét az északi népek krimijeiben. (Olvastam belőlük már vagy hármat.)

A tűzzel játszó lány A svéd Stieg Larsson tetovált lánya először nagyon tetszett, szociológia, politika, szókimondó testiség, fejesugrás a média világába. Mindez így együtt erős felütés, kár, hogy az első kötet második fele már a laposodás és az amerikai kommersz filmforgatókönyvek jegyeit mutatta.

Viszont annak idején – itt most nem részletezendő okok miatt – megvettem mind a három kötetet, és egy után – azt hiszem, kötelességtudó ember vagyok – kötelezőnek éreztem a folytatás (The The Girl Who Played with Fire – A lány, aki a tűzzel játszott) megismerését.

De mivel esténként olyan fáradt voltam, hogy nem ritkán egy oldal után kiesett a kezemből a könyv, a 750 oldal eltartott egy darabig. Mondjuk szeretem, ha egy író eleve nagypályát akar bejátszani, aprólékos építkezéssel, hosszú keresztlabdákkal, és persze megannyi helyszínnel és szereplővel.

Ami az utóbbiakat illeti, Stieg Larsson mindkettőt adagolja is rendesen, egy idő után az egzotikus magyar nyelvet beszélő olvasó kellőképpen belegabalyodik az olyan svéd nevekbe, mint Erika Berger, Malin Eriksson, Dag Svensson, Mia Johansson, Monika Nillson, Johan Fräklund, Niklas Hedström, Richard Ekström, Curt Andersson, Nils Bjurman, Gunnar Björk, Holger Palmgren, Sonny Nieminen, Greger Beckman és több tucat hasonló, hogy ne is említsük a Stockholm trükkös nevű kerületeit: Eskende, Odenplan, Fiskargatan, Lundagatan, Kungsholmen, Saltsjöbaden stb.

Na most képzeljétek el az amúgy is  kacskaringós sztori nyomon követését egy 12 órás munkanap után.

A történet egyénként részben ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött, de azért az előzmények nélkül is összeáll valamennyire.

A két főszereplő, Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist most is olyanokba üti az orrát, amibe nem ildomos. Ez most nem a náci múlt és a családi titkok, hanem a lányfuttatás, szexkereskedés, de a nyomok egyre mélyebbre vezetnek, és élesedik a társadalomkritikai él. Ha többet mondanék, lelőném a poént.

A történet nehézkesen indul, de aztán nemcsak felpörög, hanem az oldalak előrehaladtával finomodik is, ami azt jelenti, pontosan ellenkező irányt jár be, mint az első kötet.

Szóval majdnem biztos, hogy majd egyszer elolvasom a harmadik részt is.

De egy darabig most inkább megint bort iszom.

És olvassatok mindennap!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés