Katari X-Faktor



Nem is dicsekedtem vele, hogy amikor augusztusban a digitális átállás miatt lett Mindig Tv-m, akkor lecseréltem a parabola antennám beltéri bigyuszát is, ami már vagy 10 éve nem ment, és így most mindenhonnan dőlnek az ingyenes csatornák.

Bár a tévénézési szokásaim nagyjából változatlanok – kb. egy órát töltök hetente a képernyő előtt -, de olykor a felfedezés örömével nyomogatom a távirányítót.

Így volt ez tegnap éjjel is, amikor 10-20 perc erejéig megmártóztam az arab kereskedelmi- és hírtelevíziózás bugyraiban.

Így sikerült megcsípnem a katari X-Faktor (vagy Megasztár vagy akármi) egyik produkcióját.

Ami pont olyan volt, mint a magyar.

A katari zsűritagok pont úgy tartják a fejüket, mint a magyarok, ugyanyúgy mosolyognak, viccelődnek, csodálkoznak, sőt a zsűri hölgy tagjának a szemében pontosan ugyanúgy csillannak meg a könnyek, mint nálunk – és a világ még vagy száz országában – szokás. Vagy éppen kötelező, mert valószínűleg mindez a kereskedelmi licence része.

Van ebben valami végtelenül szomorú és kiábrándító.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés