A nagy októberi szocialista robot


Hazafelé jövet láttam, egy beteg galamb gubbaszt a Luxembug Café előtt a járdán, mellette párja álldogál kitartóan, nem zavartatva magát a járókelőktől.

Lefotóztam a nem túl vidám jelenetet, de amikor hazaérve le akartam tölteni a képet a memória-kártyáról, nem találtam. Eltűnt, elpárolgott, kb. 100 másik – szintén nem túl optimista kicsengésű – képpel egyetemmel.

Szokott ilyen lenni, hát nem izgattam fel magam, inkább egy olyan üzenetnek értettem, hogy talán akkor hagyjuk most a szomorúságot.

Nem sokkal később rá is találtam erre a tavaly őszi hírre.

Ezek szerint egy ausztrál állami történelemvizsgán a diákok az írásbeli vizsga egyik feladatában ezzel a képpel találkoztak:

Nagy októberi szocialista robotA képen az látható, hogy Oroszországban az 1917-es nagy októberi szocialista forradalmárok megostromolják a Téli Palotát. A bolsevikoknak egy harci robot is segít,  amely erősen hajaz a BattleTech univerzum „Marauder” nevű masinájára.

Nem világos, hogy a fenében lett belőle illusztráció, de valószínűleg az történt, hogy a teszt összeállítói az internetről akartak letölteni valami revelánsat az 1917-es orosz forradalomhoz, és hát ezt sikerült. Egy olyan képet, aminek a hátterébe valaki ügyesen beleapplikálta a robotot. És senki nem vette észre a kis bakit.

Az eredeti kép

Az eredeti kép

Az ausztrál sajtó idéz néhány diákot, akik a vizsgán szembesültek a meglehetősen érdekes történelmi jelenettel.

Egyikük azt mondja, azt hitte, hogy a furcsa tárgy Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij mensevik vezér szobra (?), egy másik diák azt mondja, sokáig tűnődött azon, hogy hogyan kerül egy harci robot a történelemvizsga feladatai közé, ezért sok időt vesztett.

A vizsgát szervező ausztrál hatóság elnézést kért a baki miatt, és megígérték, hogy a tesztek értékelésénél majd valahogy kompenzálják a diákokat.

A BattleTech Marauder.

Egy BattleTech Marauder


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés