Megérkeztek a házba az újabb (talán negyedik?) nemzeti konzultációs kérdőívek.

Nem az a gond, hogy megkérdeznek, hanem az, hogy ezekről és így.

Tegyük fel, hogy a kormány tényleg szeretné tudni, hogy mit gondol a nép. Ez önmagában nagyon is rendben van. Miért ne lenne?

Nos, akkor viszont nem kell ehhez sok milliónyi miniszterelnöki-fotós levélpapír, dizájn-boríték, melynek zöme a kukában végzi (én imádok borítékok hátuljára jegyzetelni, de ezzel szerintem kisebbségben vagyok), hanem alkalmazni egy profi közvélemény-kutató céget, ami nagyon pontosan és precízen letapogatja a nép gondolatait.

Már ha tényleg fontos.

Még nagyobb gond, hogy a kérdések egy része nem helyezi túl magas szinte a választópolgár tájékozottsági és tudatszintjét.

Lehet-e például komolyan azokon a kérdéseken rágódni, hogy jó-e, hogy nagyhal megeszi a kishalat, kell-e a segíteni a fiatalokat az álláshoz jutásban, avagy vagy megőrizzék-e a nyugdíjak vásárlóértéküket.

Ha viszont ez a szint, akkor hogy várja el a kormány tőlünk, csak egyszerű szavakból értő szavazógépektől, hogy állást foglaljunk az EVA, az ÁFA vagy a devizahitel-probléma ügyében, elvéve a kenyeret a gazdasági minisztérium busásan fizetett szakemberei elől.

És ha már kenyérelvétel: jelentem, szerintem én is elég jó kérdőívet tudnék összerakni.