A hétvégén Bécsben belecseppentem egy tüntetésbe.

Több száz – láthatóan muszlim vallású – ember gyűlt össze bécsi Szent István-székesegyház mellett, hogy igazságot követeljenek egy olyan ügynek, amiről életemben nem hallottam.

„Hazara” – ez a szó szerepelt szinte minden feliraton, és a szónokok is ezt a szót ismételgették, követelve a tömeggyilkosság megállítását Pakisztánban és Afganisztánban.

Hazaérve rákerestem az interneten, hogy mi ez az egész, de magyarul alig-alig elérhető erről valami.

Az egyik Afganisztánról szóló biztonságpolitikai oldalon ezt találtam:

“A hazarák a pastukhoz hasonlóan szintén törzsi társadalomban élnek, ám szemben a pastuk elõkelõ társadalmi helyzetével, a hazarák e ranglétra legalsó fokán állnak. Ennek számos oka van, köztük síita (kisebbségi) vallásuk, a hazara nép nagy szegénysége és elmaradottsága, valamint az, hogy fizikumuk jelentõsen elüt az összes többi népcsoportétól, mivel termetükön, arcukon az egykor itt átvonuló és asszimilálódó mongol hadsereg jegyeit õrzik. Autonómiájukat egészen a 19. század végéig megõrizték, amikor rendkívül véres háborúkban pacifikálta õket az akkori uralkodó, Abdulrahman emír. Bosszúként nemcsak azt követelte tõlük, hogy térjenek át a szunnita iszlámra, de a belsõ gyarmatosítás részeként elvette termõföldjeiket, és azokat pastu nomádoknak jutatta. Az elmúlt évtizedekben jórészt õk alkották a városi kétkezi munkásokat, akik azért kényszerültek a közeli centrumokba, mert a megmaradt területükön egyszerûen képtelenség fenntartani magukat.” (Innen.)

Angolul már sokkal több információ érhető el erről a népcsoportról. Becslések szerint 5-8 millióan lehetnek, főként Afganisztánban, Pakisztánban is Iránban. Módszeres irtásuk a 18. század végén kezdődött, és napjainkig tart.

Az EU-ban 180 ezren élnek közülük.