Egy napokon át húzódó, takarítással összekötött lakáson belüli átstrukturálás folyományaként kezembe kerültek a régi (20-25 éves) és kevésbé régi (5-10 éves) kazettáim.
Sok van belőlük, becslésem szerint 180-200 darab.
Azt nem mondom, hogy soha nem hallgatom őket, de a havi 2-3 alkalommal történő magnózás még arra sem elég, hogy ne felejtsem el, mik is vannak raktáron.
Egy ilyen univerzális átnézés viszont komoly dolog. Kezembe akadnak több mint két évtizeddel ezelőtti felvételek, melyek még mindig szólnak, rátalálok olyan kazettákra, melyekről mindenféle egykori események, történetek, arcok jutnak eszembe. Szinte kizárólag pozitív értelemben.
A legszebb az egészben, hogy hiába a több évtizedes időtáv, egyetlen olyan kazetta sem akadt a kezembe, amely vállalhatatlan vagy kínos lenne. Éppen ellenkezőleg: győzök rácsodálkozni, hogy – legyen szó egykori nagy nevekről vagy egydalos zenekarokról – milyen magabiztos ízléssel gyűjtöttem be ezeket a zenéket.
Most azt tervezem, hogy módszeresen visszahallgatom az összest. Egészen feldobódtam tőle.
Te is betűsablonnal írogattad rá az előadókat és a címeket? 🙂
Emlékszem, nekem volt egy kisebb betűméretű, aztán egy nagyobb. És amikor igen menő voltam, akkor olyan is, ami már-már nyomtatott hatást eredményezett: zsírpapírszerű lapra voltak nyomtatva a vetűk és tollal nyomást kifejtve lehetett “ráírni” őket oda, ahova szánta az ember.
Aztán később írógéppel is dolgoztam, azt hiszem, ez volt az utolsó variáció. Azóta a CD-kre írkálok.