A TV2 híradója percekig foglalkozik az amerikai havazással, megtudom például, hogy valahol az USA-ban keresztbe fordult egy kamion az úton, majdnem árokba csúszott, és a forgalom is 90 percig állt ott.

Közel hatezer forintot hagytam a kerékpárszervizben, de igazából nem bánom. A srác dolgozott vele, voltak kisebb alkatrészcserék, igazgatások, miegymások, megdolgozott érte.

Ha csak ilyen helyekre menne a pénz – kisvállalkozás, szakértelem, helyben maradó pénz, emberség, ohne szakértő -, virágozna az ország.

A javítások között volt egy defekt is, aminek otthon már nem akartam nekiállni, mondván, egy füst alatt majd azt is rendbe szedik.

Rendbe is szedték, és mikor arról beszélgettünk, hogy hol és mikor keletkezhetett a lyuk a belsőn, azt mondta a szerelő, egy apró kavics bökte ki. Az apró kavics nagy valószínűséggel egy bicikliúton fúródott be az abroncsba. Ugyanis ilyennel szórták fel lelkesen a bicikliutakat a havazás során.

A srác egyébként megint jó munkát végzett. Megkérdezhetnék jégtelenítés ügyében is.

Nem tudom hány állatfaj él a Földön, gondolom jó sok, ehhez képest figyelemre méltó, hogy egy kezünkön is meg lehet számolni azokat, akik úgy döntöttek, hogy megosztják életüket az emberrel.

Ez eddig még rossz jel is lehetne.

Viszont örömteli, hogy a kutyák és a macskák mellettünk tették le a garast, mert jó fejekről szó, ami még akkor is örvendetes, ha feltételezhetően barátságuk nem teljesen mentes az egyéni érdekektől.

Optimizmusomat fokozza, hogy most éppen süt a nap. A szobaablakon beeső fénysugarak egy részét persze lenyúlja a macska.

A külső szemlélő számára talán hosszúnak tűnik az a 3-4 hónap, amíg az elhatározásból tett lett, de most hadd ne menjek bele a projekt számos előkészítési nehézségeibe. A lényeg: megvettem a szerkesztőség külső postaládáját. Innentől kezdve nem lehet megállítani bennünket. (Eddig sem lehetett.)

Most már csak a felszerelés van hátra.

Részlet egy mai hírből: Oszkó Péter elmondta, a kis- és középvállalati szektornak a fentiek mellett jó, hatékonyságot növelő támogatási programokat kell kínálni, de – mint mondta – nem csaphatjuk be magunkat, “ez a szektor a jelenlegi állapotában nem versenyképes”.

Kérdésem: Péter, kedves, szerinted miért nem versenyképes? És miért nincsenek jó, hatékonyságot növelő támogatási programok?

Na?

Nem mondom, hogy nincsenek ennél gyengébb műsorok, mert nyilván vannak, ráadásul nem is láttam még belőle egyet sem, tehát nincs jogom látatlanban végső igazságot mondani, de azért a beharangozó alapján annyit hadd legyen szabad megjegyeznem, hogy ez sem tűnik túl érdekfeszítőnek, különös tekintettel a témák és az interjúalanyok fajsúlyára.

Javítsatok ki, ha.

Magyarország mindig is jó volt abban, hogy gazdasági racionalitás helyett lázálmokat kergessen, a kifogásokat keressen, másra mutogasson, össze-vissza hablatyoljon, a munkaruha helyett – kinőtt, korpásnyakú, jersey-tapintású – ünneplőt húzzon, hogy aztán az ünneplés helyett, mert nincs nagyon mit, szart meregessen benne.

Szóval ebből a szempontból teljesen áramvonalas javaslattal állok elő. Szombathelynek meg kellene pályáznia egy téli olimpiát. Az infrastruktúra egy része, a síugró kissánc már adott (más funkciójáról nem tudok), a pályázat, az előkészületek és a munkálatok megvalósíthatók az első bekezdésben vázolt iránymutatás alapján.

„Magyarország helyzete sokkal jobb, mint amit az ország lakossága érez” – jött a mai hír, melyet Tabajdi Csaba MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője szolgáltatott.

Teljesen véletlen, hogy erről az egykori nagyatádi katonaévem ugrik be, mely alatt Gergely hadnagy egy hétig azt üvöltötte a mínusz húsz fokos Bakony-fennsíkon, hogy „a katona nem fázik, csak úgy érzi”.