Szombathelynek meg kellene pályáznia a téli olimpiát



Magyarország mindig is jó volt abban, hogy gazdasági racionalitás helyett lázálmokat kergessen, a kifogásokat keressen, másra mutogasson, össze-vissza hablatyoljon, a munkaruha helyett – kinőtt, korpásnyakú, jersey-tapintású – ünneplőt húzzon, hogy aztán az ünneplés helyett, mert nincs nagyon mit, szart meregessen benne.

Szóval ebből a szempontból teljesen áramvonalas javaslattal állok elő. Szombathelynek meg kellene pályáznia egy téli olimpiát. Az infrastruktúra egy része, a síugró kissánc már adott (más funkciójáról nem tudok), a pályázat, az előkészületek és a munkálatok megvalósíthatók az első bekezdésben vázolt iránymutatás alapján.

siugrosanc



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés