Ma reggel arra ébredek, hogy a Kossuth Rádión Baló György arról beszél, hogy egy baleset miatt torlódás van a Szentendrei úton, ami pedig az időjárást illeti, a keleti országrészben 27 fok körül lesz, de a Dunántúlon ennél jó pár fokkal hidegebb lehet.

Nem mondom, hogy mindennek az ismertetése nem szakmai kihívás, de az sem biztos, hogy ez minden televíziós politikai sztárriporter vágyálma.

Jó bekavart az asszony.

A hétvége kétségtelen legfontosabb híre, hogy a második alkalommal megrendezett MISS POLEDANCE HUNGARY versenyen eldőlt, ki az országban a legjobb rúdtáncos. A hölgyet Kollár Bettynek hívják, 29 éves, civilben egy ingatlanos cégnél dolgozik.

Többek kötött azt írja a szakirodalom, hogy a „poledance egy amerikai kontinensről származó, több évtizedes múltra visszatekintő sportág”, és hogy hazánkban is egyre több nő választja a rúdtáncot hobbiként és kikapcsolódásként.

Megmondom őszintén, ez utóbbi trend nem tudatosult bennem, de végül is érthető. Oké, eddig nem a sportra asszociáltam erről a mozgásformáról, de kétségkívül látványosabb, mint mondjuk a női diszkoszvetés vagy súlyemelés. Valószínűleg egészségesebb is.

Még az is lehet, a rúdtánc hasonló divat lesz, mint a hastánc. A céljuk nagyjából ugyanaz, az már az én bánatom, hogy a hastánc európai, tömegszórakoztató formája valamiért nincs rám azzal a hatással, amivel a papírforma alapján kellene, hogy legyen. Rúdtáncot még nem láttam élőben, de megígérem: nem fogom elkapni a fejem. Igaz, valami azt súgja, nem leszek függő.

Szakirodalom

A tengerentúlról hajnali fél négykor érkezett a riasztás az elektronikus postaládámba, mely szerint Barack Obama elnök rábólintott a tervezetre: szeptember 26-től 35 százalékos adót vetnek ki a kínai gumiabroncsokra az USA-ban. És akkor mi van, kérdezhetnénk, mi a fene olyan fontos ebben, hogy a „News alert”-ként kell kiküldeni a világnak: Nos, valószínűleg az, hogy Obama jelzi, legalábbis a választók, a hazai ipar felé, hogy nem kíván feltartott kezekkel behódolni az ázsiaiaknak.

Ha nem is westernfilmes pisztolykikapásról van szó, de azért az is valami, ha a söntésnél beszólnak az öntelt nagyfiúnak, akinek vannak piszkos dolgai, de elnéznek neki mindent, mert erős és alkalmasint serif is lehet még a szép új világban.

A tengerentúli gyártók, szakszervezetek és hasonlók persze üdvözölték az Obama-döntést, a kínaiak a szabad kereskedelem megsértését emlegetik. Egyik sem nagy meglepetés.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokak szerint meglehetősen értelmetlen a gumiadó, mondván, felmegy a gumik ára, ha meg nem Kínából, akkor máshonnan jönnek az olcsó abroncsok, meg az is pikáns, hogy sok amerikai gumigyártó már áttette a gyártást Kínába.

Én meg azt mondom, a gumipiacra gyakorolt hatás majdnem hogy mindegy. A lényeg, hogy van egy elnök, aki – lehet, hogy vesztésre áll, meg az ellenfél is erős, mint a büdös rosseb, de – legalább felszántja a pályát.

Több olyan emberrel is beszéltem a napokban, akik korábban az úgynevezett középosztályhoz, vagy inkább a felsőközéphez tartoztak, ám már napi gondokkal küszködnek. Ez főleg azok szájából hangzik kissé bizarrul és félelmetesen, akik néhány évvel ezelőtt még vígan járták a világot, gyermekeiket külföldön taníttatták és hetente többször betértek egy-egy jobb helyi étterembe.

Nem kétséges, hogy a gyászosnál is gyászosabb teljesítményű kormánypolitika és a világgazdasági válság mindennapjainkba való megérkezéséről van szó. Ahogy látom, az állami szférát eddig még viszonylag elkerülte a nyavalya, ami egyrészt teljesen érthetetlen, másrészt teljesen érthető: senki nem vágja maga alatt a fát, abban reménykedve, hogy nem rohad ki alóla. Pedig jó eséllyel igen.

A kincstári optimizmus szerint jövő ilyenkor már zakatol a magyar gazdaság, mondjuk + 1 GDP növekedéssel. Igazi pannon puma lesz megint. Csak azt nem értem, hogy mi a túróból lenne jobb, mint most, ha összességében nem változik semmi: 10 millió emberből kb. 1 millió adózik, az értéket előállító munkát szénné adóztatják, a jóléti rendszer finanszírozhatatlan, termelés szinte semmi, a felsőoktatás minősége a bányászbéka segge alatt, a drága nép egyre jobban elhülyül, a politikusok és a slepp egyre gátlástalanabbul nyúlja a lét. És ami a legbeszédesebb: semmi, de semmi elképzelés nincs arról, hogy akkor most merrefelé kellene elindulni. (Az áfaemelés meglehetősen gyenge képzelőerőre utal.)

Tényleg nem értem, hogy mitől lenne jobb itt bármi. Többek között – de nemcsak ezért – nehéz reagálni a poszt elején emlegetett zavarba ejtő utcai beszélgetésekre, még akkor is, ha tudom, nagyobb vesztesek is vannak, és főleg lesznek.

„A 270 ellenőrzött munkáltatóból 241-nél tapasztaltak szabálytalanságot” – ezt állapította meg az OMMF Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége a Balaton környékén végzett nyári ellenőrzések során.

A képlet egyszerű. Vannak a munkáltatók, akik csalnak, lopnak, hazudnak, feketén foglalkoztatnak és vérlázítóan lezserek a papírmunkában, de szerencsére az állami szervek és az állami alkalmazottak a helyükön vannak, és odacsapnak, ahova kell. Nem is kell nagyon kell célozniuk, ahova csapnak, ott mindenhol megérdemlik. Mert rendnek kell lennie. Afelé megyünk.

“Olvastam a blogodban, dobtam össze egyet én is photoshop-pal :)” – ez állt az alábbi kép kísérőszövegében.

Előzmény.

A melegfelvonulás.

Egyre nehezebben látom a kisbetűket a bankok és multicégek szerződéseinek alján, egyre jobban szétcsúsznak a betűk este, amikor aktuális regényemmel az ágyamba térek, egyre többet ütök félre a számítógép billentyűjén. Nem jól van ez így, kell a szemüveg.

Régebben félelemmel töltött el még a gondolat is, hogy egyszer majd nekem is kell ilyen. És most itt állok a szemüvegesek klubjának a bejáratánál. Nem örülök neki, de már beletörődtem, mint ahogy néhány dologba beletörődtem már, és várhatóan még ennél többe fogok beletörődni az elkövetkezendő néhány évtizedben.

Szóval ilyen voltam, ilyen leszek, legalábbis a Paint szuperprogram szerint.