Amerika hangja



Hallgatom egy kisebb amerikai rádió betelefonálós műsorát. Az ember egy bizonyos tapasztalattal a birtokában már óvatosan általánosít, de amit hallok, az alapján alaposan gyanítható, valami változóban van az USA-ban is.

A betelefonálók magyar fülnek is módfelett ismerősen csengő tartalmakat fogalmaznak meg.

„Mi történt ezzel az országgal az utóbbi időben? Kifoszt bennünket a pénzügyi maffia, mi meg hagyjuk.”

„A fehércipős maffia megkopasztja az országunkat.”

„A büdös francba ezekkel a kapzsi faszikkal”

„Az embereket megfélemlítik, szegénységben tartják, hogy uralkodni tudjanak rajtuk”.

„Nem Wall Streetre, hanem főutcákra, nem bevásároló-központokra, hanem parkokra, nem agrobizniszre, hanem családi farmokra van szükségünk”

Amerika hangjai, 2009. július 23. Még az is lehet, később mindennek jelentősége lesz.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés