Nap szerinti archívum: 2009.július.14 [21.51]


Bogarak

Tekertem Zanatról Szombathelyre, alkonyat volt, először azon morfondíroztam, hogy bekapcsoljam-e a dinamót mint megbízható örömforrást, de aztán nem kapcsoltam, mert a figyelmemet elterelték a bogarak, rovarok és hasonlók.

Úgy másodpercenként nagyjából kettő csapódott belém, karomra, lábamra, de leginkább az arcomra, vagy legalábbis én ez utóbbi felületen éreztem leginkább jelenlétüket.

Ha mindehhez hozzászámoljuk az utóbbi napok szúnyoginvázióját, nem nehéz belátnunk, hogy ezek az apró élőlények, ha valamiért úgy gondolnák, órák, de legalábbis napok alatt simán véget tudnának vetni a homo sapiens törékeny uralmának.

Szóval viselkedjünk rendesen.


A népképviseleti demokrácia újabb diadala

Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről

Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata értelmében. Az Ab az Országgyűlést új eljárásra utasította. Az Ab határozatában emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2009. június 29-én olyan törvényeket fogadott el, amelyek érintették az elrendelt népszavazás tárgyát. E törvények elfogadása a testület szerint olyan jelentős változásnak tekintendő, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát, ezért az Alkotmánybíróság az Országgyűlés határozatát megsemmisítette, és az Országgyűlést új eljárásra utasította.

Részletek mondjuk itt.