A futás ellen mindig azt az ellenérvet hallom, hogy unalmas. Hogy kinek mi az unalmas, az nézőpont kérdése, én például a tévéműsorokat, a bulvársajtót és a professzionális sportot tartom unalmasnak. Meg egy vagon hasonló dolgot.

Ami a futást illeti, valóban nem túl izgalmas egy pályán körbe-körbe keringeni– az SZSE-pályára jártam sokáig -, de még ott is találni témát a szemnek; városban és terepen viszont kimondottan szórakoztató tevékenység.

Ma például a Dolgozók útján (Oladon) egy családi ház udvarában felfedeztem egy villamost. Vissza is futottam megnézni, hogy tényleg az-e, vagy csak hallucinálok. Nem hallucináltam. A szerkezet ott áll az udvarban, kissé hátul, kissé kopottan, de láthatóan nagy lelkesedéssel igyekszik megfelelni ennek a szerepének is. A villamosok már csak ilyenek.

A Parkerdőbe vezető útón elég sokan kocogtak ma, többek között előttem is futott valaki pár száz méterrel, így eldöntöttem, hogy részemről verseny lesz. Szépen rá is futottam az úrra – aki persze nem tudta, hogy verseny van -, de mielőtt beelőztem volna, sétálásba kezdett. Tiszta sportdráma.

Más is történt. Kifutottam a Parkerdőbe. Teljesen. Korábban mindig visszafordultam a tetőn, valamiért azt hittem, a busz végállomás még nagyon odébb van. Most kicsivel odébb szándékoztam megfordulni, aztán meglepetésemre megláttam az ismerős tisztást meg a parkolót. Gyorsan el is mentem odáig. Illetve nem olyan gyorsan, de azért elmentem.

A Parkerdőben – merthogy a futás izgalmas dolog – meg meglepődve tapasztaltam, hogy nyitva van a büfé. Vendégek is voltak, nem sokan, de voltak. Erre egyből kedvet kaptam, hogy milyen jó lenne kimenni oda így télen, ücsörögni egyet a fapadokon, közben forralt bort hörpölni.

Mindez belefért 1 óra 36 percbe.