Miközben soromra várok az Art Caféban, két tevékenységgel igyekszem elűzni az időt.

1. Fényképezem. Egyrészt a szomszéd asztalnál ülő szereplőket, másrészt a szakma előttem heverő attribútumait. Közben arra gondolok, hogy a fényképezés mennyivel könnyebb és gyorsabb tevékenység, mint az írás. Meg hogy ezek az attribútumok milyen közhelyszerűek, és hogy menyire nem szeretek azonosulni a közhelyekkel, és ami ebből következik: a szakmával. Valahogy mindig is kívülállónak éreztem magam, és ezt mindig örömmel nyugtáztam. És ez minden korábbi foglalkozásomnál így volt. Megnyugtató ez az állandósult távolságtartás.

2. A nyilvános mosdók kézszárítási módjairól tűnődöm. Két módszer látszik nyerőnek. A papírtörölközős és a meleg levegős. Részemről egyértelműen az utóbbi a nyertes. Nem is értem a papírtörölköző egyre nagyobb dominanciáját. Roppant kellemetlen érzés vizes kézzel a papírhoz érzi, abba beletörölközni, majd az egészet egy kosárba dobni, mely tele van hasonlóan elhasznált papírokkal. Autópálya melletti mosdók egészen katasztrófa-sújtott övezetként tudnak kinézni. És emiatt erdőket vágnak ki. Meleg nyári napokon inkább kiteszem a napra a kezem egy percig, semmint papírral reszeljem le róla a vizet.

Mennyivel higiénikusabb a meleg levegő, ahol nem kell hozzáérni semmihez, az ember csak odatartja a kezét és kész.