A TV2 mai híradója egy YouTube-anyaggal indult a tegnap esti viharról. Lehetne persze hosszan elemezni ezt a tényt, de magárt beszél. És továbbra sem értem, hogy miért folyik a diskurzus nagy hévvel a digitális televíziózásról. Kit érdekel? Hol lesz már az egész mai rendszer addigra? Jaj, de nem érzik az illetékesek, hogy mi jön itt igazán.
Steiner Kristóf, a Viva tv műsorvezetője Paris Hilton Egy örökösnő vallomásai című könyvéről:
Elsőre talán vérlázítónak tűnik a párhuzam, de veszem a bátorságot, hogy kijelentsem: Buddha és Paris Hilton sokban hasonlítanak egymásra. Buddha hercegi családba született, és mindene megvolt, amiről egy ember csak álmodhat. Csakúgy, mint Parisnek, aki örökösnőnek született a világ egyik leggazdagabb családjába. Azonban hiába a mesés vagyon és a hírnév, mindketten többet akartak, és – mindketten a maguk módján – elkezdték keresni az emberi lét igazi értelmét.
Csakúgy, mint Buddhának az aszkézis, Parisnek is voltak túlkapásai, minta hírhedt házivideó, ám később mindketten rájöttek: igazán sokat akkor ér az életük, ha átadják a tudást, amit szereztek. Buddha tanítása és Paris könyve egy és ugyanaz: kulcs, ami megnyitja az utat a helyes ösvényhez.
Beismerem, mindig is úgy gondoltam, sokkal több van ebben az „ostoba, tehetségtelen, szőke cicamicában”, mint amennyit azt az erkölcs és a kultúra ádáz védelmezői feltételeznek. így történhetett, hogy mikor ezt a könyvet vallásos áhítattal emeltem le egy londoni könyvesbolt polcáról, azonnal tudtam: le kell fordítanom. Azoknak, akik zsigerből gyűlölik Őt; azoknak, akik imádják – és azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni Vele.
Boldog és büszke vagyok, hogy most Magyarország is kézbe veheti az új évezred Bibliáját.
Az Egy örökösnő vallomásai több, mint háromszáz színes képpel mutatja be a világ legismertebb milliárdosának sajátos, egyedülálló világnézetét. A könyv Amerikában a New York Times bestseller-listájának élén debütált, mostanra pedig Miss Hilton tűsarkakon tipegő lábai előtt hever az egész világ. Ahogy Naomi Cambell a kifutók fekete párduca fogalmaz: „Paris fiatal, gyönyörű lány, egészen különleges stílusérzékkel. Ő és én egyformák vagyunk abban, ami a világon leginkább számít: elfogadjuk, értékeljük és szeretjük önmagunkat, így aztán az egész világ imád minket.”
Szörnyülködjünk bátran, csóváljuk a fejünket értetlenül, és mérhetetlen intellektuális fölénnyel lapozgassuk a pink színű oldalakat, de titokban azért merüljünk el a talmi csillás hivalkodó bájában. Ha így teszünk, a sorok között olvasva valódi kincsekre lelhetünk. A mondás néha fordítva igaz: az is lehet arany, ami nem fénylik.
(Forrás: A Könyvklub 2007/3 száma)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.
Folytatás
A zene mégiscsak líra, a líra pedig akkor kerek, ha költészet, ha költészet, akkor viszont nem árt, ha magyarul van és értjük. A jó dolgok előttünk vannak, csak le kell hajolni érte.
30Y – Ül és vár
30Y – Sötét van
Ismét édesanya lett Julia Roberts. A hollywoodi színésznőnek a több mint 4 kilogrammal született, Daniel névre (majd) hallgató fiú a harmadik gyereke a most kétéves ikrek Phinnaeus (fiú) és Hazel (lány) után.
Julia Roberts 2002-ben ment férjhez Danny Moderhez, és a pár látszólag azóta is harmonikus, boldog kapcsolatban él.
Ekkora szájjal nyilván ledumálja a férjét.
Innét.
78 éves korában meghalt Klausjürgen Wussow német színész, aki a magyar tévénézők milliói számára Brinkman professzor volt A Klinika című sorozatból.
A rádió úgy tudja, a színész hónapok óta betegeskedett, több agyvérzése volt és Alzheimer kórban is szenvedett.
Részletek életéről és haláláról a német Wikipedián.
Nehezen emészti a szituációt a magyar. A nép több mint ezer esztendeje kempingezik a Kárpát-medencében, de minden télen rohadtul meglepődik, hogy milyen mocskos hideg van itt, nyáron meg azon, hogy milyen gatyarohasztó meleg.
Így aztán minden télen megbénul az ország az első kétcentis hónál, a kormány riadtan számolja a tartalék vérkészleteket, és évente akkurátusan hőségriadót rendel el a strandidő beköszöntével, miközben a média sűrűn interjúvolja a katasztrófavédelmet, hogy mi van ilyenkor. Mi lenne? Nyár. Meleg.
Tessék elolvasni az általános iskolás földrajzkönyvben a kontinentális éghajlatról szóló leckét. Ez mellesleg a globális felmelegedés körüli műpánik ügyében is eligazodást nyújt.
Szombathelyi Fő tér, kedden dél körül. Miután visszaviszem a kölcsönzőbe az Üvegtigris 2-t, zene szűrődik a tér másik végéből. Közeledik. Krsna tudatú hívők énekelnek, táncolnak, a szokásos narancsos-rózsaszín szerkóban. Első ránézésre boldogok, másodikra már közel sem biztos.
Egy fiatal hölgy kiválik közülük, odajön hozzám, és a szokásos kommunikációs távolságnál közelebbről elkezdi magyarázni, hogy ez egy menet, amely sokadszor szeli át az országot, hogy így tegyenek a drogok, alkohol és még valami ellen.
Ez klassz dolog, mondom, de tőlem többet ne várjon, mert rohadtul nem hiszek az ilyenekben. Erre ő elkezdi bizonygatni, hogy ez nem hit, hanem tény kérdése, majd szép lassan kiderül a másik igazi tény, hogy mivel is tudnám leghatékonyabban segíteni Krsna kábítószer, alkohol és még valami ellenes hadjáratát: pár száz forinttal, ennyi pénzem csak van a nemes ügyre. Nem volt. Közben igyekeztem visszatartani a nyelvem hegyére tóduló erősebb kifejezéseket.
Van valami báj abban, amikor egy vallás, egy magasabb szellemi létező nevében életerős emberek végigtarhálják az országot. Mentségükre szolgáljon, nem ők az elsők a történelemben.
A legbiztosabb módja, hogy beszéd közben kinyitjuk a Magyar Rádió honlapját, és várunk, hogy elinduljon az Invitel layer-reklámja. Ez egy darabig szép csendben dolgozik, majd hirtelen éktelen üvegcsörömpöléssel hívja fel magára a figyelmet. A beszélgetőtárs – akinek a hangszórójában szintén megszólal az üveg – jó eséllyel leesik a székről. Igaz, Morn?
Talán csak „a hőhullám harmadik napja” teszi, de optimizmusom kezd erősen megkopni. Sokáig azt gondoltam, hogy oké, tré meg minden, de egy hangyapöcsnyivel mégiscsak jobb, mint korábban volt. Például van banán, lehet menni a tengerhez, és az aktuális irritáló kormány és az elmaradhatatlan slepp mindig menetrendszerűen eltűnik a színről. És ehhez elég egy hanyag csuklómozdulat.
De valami megváltozott, mintha minden szaródna el, lassan, de biztosan. Még inkább aggodalomra ad okot, hogy pont azok – az értelmesek, az okosak, az érzékenyek – intenek be és húznak el innen a véresbe, vagy „magukban hallgatnak Kispált”, akik miatt érdemes lenne itt maradni.
Kisarkítva a kérdést: nem emlékszem, hogy mikor volt ekkora kupleráj ebben a kurva országban.
Vagy csak az én emlékezetem kopott meg?