Nap szerinti archívum: 2007.december.18 [18.41]


Koós János, a tiszteletbeli pénzügyõr 2

Hát ilyent kitalálni is nehéz. Ehhez az élet kell:

Koós János a 2008-as év tiszteletbeli pénzügyőre

A független magyar Vám- és Pénzügyőrség idén ünnepli megalakításának 140. évfordulóját. A jubileumi év záróeseményeként ünnepi hangversenyt adott pénteken a 65 éves Vám- és Pénzügyőr Zenekar a Művészetek Palotájában. A hangverseny keretében dr. Nagy János altábornagy, országos parancsnok az első ízben átadásra kerülő Tiszteletbeli Pénzügyőr címet adományozta a 70. születésnapját ünneplő Koós János művésznek – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Sipos Jenő a VPOP szóvivője.

A Vám- és Pénzügyőrség tervei szerint a Tiszteletbeli Pénzügyőr címet minden évben egy személy kapja, aki akár korábbi, akár – mint Tiszteletbeli Pénzügyőr – jövőbeli tevékenységével, eredményeivel, emberi példamutatásával, közéleti szereplésével támogatni tudja a Vám- és Pénzügyőrség minél jobb megítélése, társadalmi elfogadtatása terén kifejtett erőfeszítéseit.

Innen.


Megvesztegethetõségem bizonyítékai 11

Délelőtt a szocialisták sajtótájékoztatóján voltam, ahol rövid időn belül két vonatkozásban is sikerült korrupciós vádakba keverednem. Először is lelkesen igent mondtam a vendéglátók kávéjára, aztán a konkurencia tudóstójától kértem kölcsön tollat, melyet meg is tartottam.

A bűnvallomás tárgyi bizonyítékai a mellékelt fotón láthatók:

Tovább súlyosbítja a helyzetemet, hogy nem ez az első eset, korábban már több helyen fogadtam el kávét, tollat, pogácsát, ásványvizet, sőt alkalmanként melegételt is.