Szokásomhoz híven most is több könyvet olvasok párhuzamosan. Tegnap kezdtem el Arthur Koestler Alvajárók tudománytörténet-tudományfilozófiai könyvét. A 850 oldalas mű befejezési elolvasási dátuma egyrészt a feldolgozhatóság, másrészt a párhuzamos olvasás miatt bizonytalan, inkább adagolok belőle érdekesebb részeket, ha úgy adódik.

Mert már a Csányi Vilmos (tudjátok, az etológus) által írt előszóban akadt valami, ami idekívánkozik. Valami hasonlót gondoltam mindig, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.

„Éppen ez a probléma a ma oly divatos paratudományok hiedelemvilágával. Megérzésekre, sejtésekre alapozva nagyon komplex konstrukciók készíthetők és kommunikálhatok: telepátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyógyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elme megannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathatjuk őket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlat kritériumainak, a megismételhetőség, az előre megjósolható és ellenőrizhető előfordulás egyszerű természettudományos kritériumainak. Csak ennyi az oly hőn óhajtott befogadás, a tudományhoz tartozás feltétele. És ennek nem tudnak megfelelni.”