Mottó: Omar Khajjám: A mulandóság mámora Midőn tavasz napja ragyog fenn az égen, bort és forró ajkat nyujt felém a szépem, – nevezzen akárki hitetlen kutyának, ha az Éden akkor eszembe jut nékem… (11. század, Baktay Ervin fordítása) Ha hinnék a reinkarnációban, akkor gyanakodni kezdenék, hogy előző életeim valamelyikében perzsa […]
A Persepolis egyik üzenete
Tegnap este a családi filmklub keretében megnéztük a Persepolis című animációs filmet. A 2007-es francia alkotás Marjane Satrapi önéletrajzi ihletésű képregényéből készült és egy iráni kislány felnőtté válását, iráni és bécsi élményeit meséli el.
A lírai hangvételű, Oscar-díjra is jelölt alkotásnak számos üzenete van politikáról, vallásról, szabadságról, emberi humánumról.
Ami még ezek mellett eszembe jutott nagy hirtelen, az az, hogy milyen gyorsan és milyen könnyen taccsra lehet tenni egy országot, hogy egy maroknyi embercsoport tevékenysége nyomán micsoda borzasztó hellyé vált az egykori Perzsia. És hogy ehhez hogyan asszisztáltak a tudatlan tömegek, és hogyan vergődtek azok, akik valami szebbre, jobbra vágytak.
Aztán eszembe jutott az a perzsa lány, aki – az emlékezes, erőszakba torkollott szavazás után – férjével együtt néhány éve elmenekült Iránból, és akikkel a Sziget egyik koncertjén sikerül néhány szót váltani és néhány sört közösen lecsúsztatni. (Lásd a második fotót.)
Szóval vigyázni, gondolkodni és sokat olvasni. Nem elcseszni.
Sáhidi-Bálkhi (? – 936)
Kétsorosak
(Faludy György fordításai)
Ész és vagyon: az egyik rózsa, nárcisz a másik –
a kettő nem fér össze. Mindig külön virágzik.
A zsarnok meghal ágyban, leszúrják vagy széttépik,
de a szenny, mit felkavart, velünk marad száz évig.
Ha – mint mondják – szerelmi vágyunk valóban égne:
a roppant füsttől senki nem látna föl az égre.
Járd be a széles földet, hajózz be minden tengert:
a bölcsek közt nem találsz egyetlen boldog embert.
Szép lány! Csípője íve is impozáns, hiszen
több férfit bírt el már, mint a híd a Tigrisen.
*****
Sáhidi-Bálkhi korai perzsa költőről csak annyit tudni, hogy Bálkhban (ma Afganisztán területe) született, kiváló filozófus volt és élete vége felé főként az arisztokráciát gúnyolta.
Amint a mellékelt ábra mutatja, nem hülyéskedtem, amikor azt írtam, hogy elvarázsolt a perzsa költészet. Ti meg nagyon jól tettétek, hogy ragaszkodtatok hozzá. Időrendben nagyjából itt kezdődik a perzsa költészet fénykora, majd jön hozzá történelem, elmélet meg minden.
Közbeszerzési eljárás keretében szert tettem a képen látható 350 oldalas könyvre. (Magyarul: megyei könyvtár.) Ideálisnak tűnik, mert nemcsak egyszerűen a perzsa költemények antológiája, hanem a versek keletkezési hátterét is megvilágítja.
Úgyhogy jaj nektek, kár volt itt kikényszeríteni belőlem az egykori irodalomtanárt, mert tényleg szándékomban áll perzsa versekkel és a hozzájuk tartozó lafatyolással ellátni benneteket. Főleg, amikor nincs semmi hír Britney Spears-ről.
Ez a vers van az előszóban.
Az ember csak egy test külön tagja mind,
Hisz, egy főanyagból van alkotva mind.
A sors hogyha megsérti egyik tagot,
A test mindegyik tagja végigsajog.
Ha más kínja szíved nem indítja meg,
Nem érdemled akkor az ember nevet.
(Sza’dí: Részlet a Gulisztán- ból — Képes Géza fordítása)
Kinyomoztam: a mű valamikor a 13. században keletkezhetett. A költő életéről a következőt találtam. Azt hiszem, elég jellemző az egész soron következő csapatra.
SZÁÁDI, MUSZHÁRIFUDDIN IBN MUSZLIHUDDÍN (1213-1299, más források szerint: 1198-1304) Sírázban született és a bagdadi Nizámijja Kollégiumban tanult. Életét tulajdon leírásából ismerjük; kár, hogy sokat hazudik. Tanulmányai után bejárta Hedzsászt, Jement, Abesszíniát, Irakot. Szíriában keresztesek fogságába esett, és más rabokkal együtt dolgozott Tripoliss sáncainak megerősítésén, míg egyik jó barátja kiváltotta. Sz. hálából elvette megmentője lányát, de az “tűrhetetlen szipirtyónak bizonyult”, amiért, hosszadalmas botrányok után elvált tőle. Ezután Indiába utazott. Mikor Szomnáth egyik hindu templomában sétálgatott, felfedezte a titkos mechanizmust, mellyel a papok az istenséget mozgatták, hogy a hívők csodát lássanak. A templomszolga meglepte Sz.-t, miközben a szerkezetet vizsgálta, úgyhogy kénytelen volt agyoncsapni egy gerendával, nehogy a papok vele végezzenek. 1255-ben hazatért Sírázba, a városba, mely délkeleti fekvése miatt elkerülte a mongol hódítókat. A következő évben Sz. meglepte a helyi uralkodót a Busztán (Gyümölcsös) című hosszú – és mulatságos – tankölteményével, melynek ajánlásában ezt írta: “tanulmányokat állítottam össze a helyes igazságszolgáltatásról, a jófajta kormányzásról, égi és földi szerelemről, alázatról, elégedettségről és hasonló pompás dolgokról”. 1258-ban adta közre leghíresebb művét, a Gulisztánt (Rózsakert). A könyv éles támadásai a zsarnokság ellen és emberbarát, már-már humanista hangja roppant népszerűvé tette szerzőjét; azóta is a Közel-Kelet egyik kedvenc olvasmánya. Sz. prózát, rímes prózát és verset vegyít, és így mond el anekdotát, tanmesét, “morális” történeteket és gnómákat. (A könyv felülmúlhatatlan, másfél évszázad múlva is pompás angol fordítását a magyar Rehacsek Edvárd készítette, aki Bombayben sátorban lakva arabból, perzsából, ó-perzsából és törökből fordított irodalmi és történelmi szövegeket.) (Faludy György)
Ízelítőnek még két darad négysoros a figurától:
1.
“Ó, jaj, szíve nem rezdül a hárfára se meg,
Vágyról, ha beszélsz a kőnek, attól se remeg.
Vágytól ki húzódik, azt te jó messze kerüld –
Üszkös rom e szív, csak keserű füstje lebeg.”
2.
“A jó ember, ha fél cipót fogyaszt el,
másik felét átnyújtja a szegénynek.
A király, mikor lenyelt egy országot,
büfög és a következőre éhes.”
Forrás: Terebes.hu
Tegnap este némileg véletlenül akadtam rá az ezer évvel korábbi perzsa költészetre, és azt tudom mondani, hogy immár 17 órája rabja vagyok ezeknek a verseknek.
Amennyiben tömegigény mutatkozik rá, blogomon komolyabban is foglalkozom a kérdéssel.
