Hát kedveskéim. A helyzet az, hogy tegnap este az MMIK előtt belefutottam az utóbbi évek egyik legnagyobb koncertélményébe.
Jazzékiel. Tessék a nevet megjegyezni. Élménybeszámoló estére meglesz a Kimozduló.hu-n.
Addig nézzétek meg a képgalériát.
Sok-sok év kihagyás után volt szerencsém úgy fél órán keresztül a Viva Tv adását nézni. A műsor címe „Hazai pálya” volt.
Hogy ez mekkora egy fos – mondaná a Belga.
A magyar videók képileg sokat fejlődtek, de a zene ennél nagyobbat csúszott vissza. Gyakorlatilag értékelhetetlen volt a számok mindegyike.
Azon gondolkodtam, hogy vajon a nyolcvanas és a kilencvenes években is ekkora nulla -e a magyar kommersz zene, de kis hezitálás után arra a következtetésre jutottam, hogy azért nem.
És ezt azt hiszem nem az életkorom mondatja velem. Tényleg súlyos a helyzet, nem igazán irigylem azokat, akik ezen nőnek fel. Mondjuk nem kötelező.
Mostanában ismét rákaptam a New Musical Express rádiójára. Miközben a billentyűket ütögetem, a fejhallgatóból vagy a két pöpec hangszóróból jön a zene. A szerkesztők elég magabiztos ízlésű hölgyek és urak, még véletlenül sem csúszik be olyan, ami ne lenne vállalható.
Szóval hozzászoktam, hogy duruzsol a fülembe a dolog, én meg olykor lenézek a Winampra, hogy éppen ki az előadó.
Pár nappal korábban a szokásosnál is jobban lenéztem a Winampra, ugyanis egy olyan dallamsor szivárgott a hangkártyámból, amit nem olyan könnyű összerakni. Sőt kurva nehéz. Szóval lenézek, és látom, hogy Oasis: Falling down.
Jesszusom, hát ezek még vannak?! Ja, vannak. És mondjuk néhány nappal ezelőtt nyerték el egy díjátadón a világ legjobb zenekara címet.
Nem azt mondom, hogy a Gallagher testvérek a világ legszimpatikusabb fickói, de aki zenét tud összerakni, annak az ember sok mindent megbocsát.
A videó sztorija is több mint figyelemre méltó. És közben eszembe jut a borzalmas Fonogram díjkiosztó. Muris.
Megint csak dolgozam vadul az éjszakában. Szegény én. Jól beosztottam magam a Bijou-koncertre. Így kénytelen voltam az utóbbi idők egyik legjobb szombathelyi koncertjén részt venni. Itt az élménybeszámoló.
Képgaléria.
Ja, van egy kisvideó is:
Nem is a helyszín (Savaria Mozi), nem is az időpont (szombat hajnal), hanem a zene, azon belül is a Barry Ashworth a Dub Pistols-ból (jobbról, ugye), meg még azon is beljebb sok minden. A fickó egy tündér, akivel – mint kiderült – módfelett nem volt nehéz közös témát találni, hogy elüssük az időt. A mailcímét megadta, hogy majd folytatjuk írásban, persze elvesztettem, mire hazakeveredtem. Ha valaki …
Ahogy megszoktátok. Hétvége, koncert, aztán először koncertképek, aztán majd beszámoló.
Péntek este 30Y és Jurij koncerten voltam a Savaria Moziban.
Nem mondom, hogy én voltam a legfiatalabb.
Képek.
Napokkal ezelőtt azzal untattalak benneteket, hogy hogyan szalasztottam el az Eels bécsi koncertjét. Most ugyanez történt indigóval, de az eset, ha lehet, még súlyosabb.
Valahol olvastam, hogy megjelent a – szintén amerikai – Lambchop együttes új lemeze OH (Ohio) címmel. Nyilván nem rágjátok le a körmötöket izgalmatokban. Viszont mi 2000 körül Bécsben elkaptunk egy Lambchop-koncertet, ami életem egyik meghatározó koncertélménye lett. A zenekar teljesen amatőrként indult el Európába turnézni – ha jól emlékszem Kurt Wagner zenekarvezető és padlóburkoló éppen szabadságon volt -, de időközben alternatív sztárok lettek, akikről aztán a BBC filmet forgatott. Mindenestre amikor mi láttuk őket, a nagy sztárság még nem látszott, az elnyűtt napközis tanárnénire emlékeztető énekesnővel együtt simogattuk a macskát a Scene Wien kisudvarán. Hogy aztán valami elképesztő koncertet adjanak utána. Azt hiszem, azóta sem láttam ennyire természetes és pózokól mentes produkciót.
De hogy visszatérjek mondandóm főáramába, utánanéztem a lemeznek, és amikor rákattintottam a weboldaluk koncertdátumokra, kicsit megszédültem. A Lambchop ugyanis tegnapelőtt (pénteken) játszott Bécsben a Gasometerben. És hogy még fájdalmasabb legyen a tény, egy Calexiko nevű csapattal érkeztek, akik szintén előkelő helyet foglalnak el a cd-lejátszóm lejátszási listáján.
A fene vigye el.
Azért felrakok két videót a Lambchoptól. Az első videoklip, a második koncertrészlet. A fickó azt hiszem, már nem burkol padlókat.
Mint a rossz tanuló a Tanár úr kéremben. Érezte, hogy bekövetkezik, de valahogy nem akart hinni benne.
Olyan régóta és olyan nagyon terveztem, hogy megnézem majd egyszer valahol az amerikai illetőségű Eels zenekart, hogy szinte törvényszerű volt, hogy kihagyjam a ziccert. Most néztem a hivatalos honlapot, melyen az áll, hogy miközben én a nappaliban vártam őket, az év első felében lelátogattak jó pár európai várost, köztük Bécset is március 10-én. Magyarországra nem jöttek, nem véletlenül, hozzánk jellemzően már csak a reszli jut el, de ebbe most nem mennék bele. Ha szerencsém van, az elkövetkezendő 5-10 évben talán még járnak itt a közelben.
Hogy miért lelkesedem annyira, annak bizonyításaként álljon itt egy koncertrészlet. A videó első 45 másodperce francia duma, azt célszerű áttekerni. Utána viszont tessék lelkesedni. Szándékosan nem hasonlítgatok, mert elég sportszerűtlen lenne.
A videó után találjátok a dal szövegét is angolul. Nem könnyű olvasmány, de talán valamennyire érthető.
Life is hard and so am i
You better give me something
So I dont die
Novocaine for the soul
Before I sputter out
Life is white and I am black
Jesus and his lawyer
Are coming back
Oh my darling will you be here
Before I sputter out
Guess whos living here
With the great undead
This paint by numbers life is fucking with my head
Once again
Life is good and I feel great
cause mother says I was
A great mistake
Novovaine for the soul
You better give me something
To fill the hole
Before I sputter out (repeat)
Az AC/DC hivatalos oldala szerint a zenekar március 23-án a magyar fővárosban is megfordul.
23 “Mar 2009 Budapest HU Papp László Budapest Sportarena 2008-10-15 October 15”
Mikor az idei Szigeten a Sex Pistolst néztem, valami olyant fogalmaztam meg, hogy a nagy öregek közül még az AC/DC-t kellene megnézni, aztán le is lehetne zárni az egykori kommunista kultúrpolitika feletti borongást.
A teljes európai koncertdátumok itt. Bécsbe sajna nem jönnek. Ahogy nézegettem, máshol a jegyek olyan 70 euró körül mozognak.
Az internetsátorban három gép a sajtóé. Nem tudom, összesen hány újságíró jön megy itt, de ennél mindenképpen több.
Mindennek következtében ahányszor benéztem ide, mindig foglaltak voltak a gépek.
Már le is mondtam a fotók letöltéséről, a kártyalaolvasót a szobámbam hagytam, így aztán most végre idekeveredtem (töküres az összes sajtógép), nem tudok képeket felnyomni. Majd otthontól az összeset.
Tegnap nagyon jó koncerteket adtak a Ludditák, a Kaukázus és a Belga is.
A zene mellett továbbra is az időjárásé a főszerep. Dél körül pár órára kisütött a nap, a sár valamennyire kezd felszikkadni, de most megint sötét felhők gyülekeznek. A meteorógusuk megint faszán mellélőttek.
Na, most legyen elég ennyi, illetve még két rövid, de filozófikus gondolat:
1) a lángiost is el lehet rontani
2) el kellene kezdeni a trial bringázást
Egy Belga képet azért idehúzok az indexről, ahol egy kissé mellétalálós koncertkritika is van a csütörtökről: