A múltkor már dicsekedtem vele, hogy szombat délelőtt általában enyém a bevásárlás. Ma is dicsekszem, mert ma is enyém volt.

Vettem is, amit kellett, sőt még annál is többet, ha valami izgalmas dolgot látok, és konkrétan tegyük fel, hogy az savanyú paprika vagy szilvaszörp, akkor nem tudok ellenállni kísérletező hajlamaimnak, de erről a szálról majd máskor.

Ma, miközben a pénztár előtt álltam sorban szép hosszú ideig, volt alkalmam megfigyelni az áruház biztonsági szolgálatát. Ami nem hasonlít az amerikai nagykövet őrzéséhez.

Ugyanis amikor az amerikai lédi Szombathelyen járt, az tűnt fel, hogy mennyire nem őrzik, pontosabban mennyire láthatatlanul és diszkréten őrzik a hölgyet. Nem úgy, mint a Spart, amelyet a sárkányölő hősről elnevezett cég biztosít, igencsak látványosan. A pénztárak mellé pozícionált biztonsági ember figyel, szúrósan néz, szatyrokat nyittat, telefonál, egyszóval akciózik. Annyiban megértem, mert láttam, hogy korábban egész érdekes mikrokozmosz alakult ki az elő- és bevásárlótérben, másrészt viszont úgy érzem, a nagy ellenőrzéssel mintha megkarcolnák a privát szférámat.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor elhagytam a pénztárt, bepakoltam a vászontáskámba, és indultam visszatenni a kocsit, a szigorú biztonsági őr szemfülesen figyelmeztetett, hogy egy csokit a kocsiban felejtettem. Így lett döntetlen.