Ti is tudjátok, hogy vannak napok, amikor csendesség költözik a szívbe, megbékélünk a sorssal, rájövünk, hogy nem lázadni kell, hanem örülni annak, hogy lehetünk, éppen itt és éppen most.

Ilyenkor észrevesszük a virágokat a járda szélén, ilyenkor átölel bennünket napsugár, ilyenkor kétszeresen örülünk a Facabook-lájkoknak.

Ilyen napokon jövünk rá, hogy csak a politikavezért-médiában van ilyen-olyan válság, valójában Európában soha nem volt olyan jó élni, mint most, és ez valószínűleg igaz kis hazánkra is.

Béke van, biztonság és viszonylagos jólét.

Miközben a hivatalos és a közösségi média elmerül a kidagadt nyakieres igazsághirdetésben, ostobaságban vagy csak a hidegfejű félelem- és gyűlöletkeltésben, addig a szombathelyi Fő téren  kávéjukat szürcsölő emberek ülnek az árnyat adó napernyők alatt, a szökőkútnál egy nagypapa vigyáz a pancsoló unokákra, a virágágyást szorgos kezek ápolják.

Nyár, napsütés, béke és ingyenes vécé. Mit akarunk még többet?

És mindennek a tetejében itt van a nyilvános vécé a Bejczy utca sarkán, mely mindenkit egyformán fogad, kortól, nemtől, nemzetiségtől, vallástól és nemi identitástól függetlenül ingyenes, a föld alatt puritán rend van, tisztaság, illatosított levegő és diszkrét vécés néni.

Ráadásul mindez a város szervezésében, ami azt jelenti, tudunk mi, ha akarunk. Ha ilyen kicsibe megy, biztos menne nagyban is, talán csak annyi a titok, hogy hagyják békén azt, aki dolgozni és boldogulni szeretne.

Underground csendélet

Teljesen nyilvánvaló, hogy válság itt csak akkor lesz, ha majd valaki nagyon akarja, mi meg nem vigyázunk elléggé; volt már ilyen sokszor a történelemben, mindenestre ha romlásnak indul a Fő téri vécénk, az intő jel lesz.

Habár akkor valószínűleg már nem ez lesz a legnagyobb problémánk.